Hátimotoros economy céltáv, női világrekord

Írta:	Szabóné Koleszár Edina
Fotók:	Szabó Péter

Pilóta:             Szabóné Koleszár Edina

Rekord:           205 km economy céltáv, női kategória

207,8  km szabadtáv, női kategória (időközben megdöntve)

Időpont:          2009-07-21

Kurzus:            Gödöllő ? Gégény

Motor:             Parapower Solo210

Szárny:            ITV Lapoon, FE-098

Klub:               Felhőút Sportrepülő Egyesület (www.felhout.hu)

 

Már nem tudom, ki mondta azt a motoros könnyűrepülés magyar nagyjai közül, hogy a Microlight hagyományosan a legtöbb rekordot termelő szakág, de nagyon igaza van. Idén különösen sok hátimotoros és trike-os világrekord született. Még mindig fiatal a sportunk, ez is benne van, meg persze a női alaprekordok felállításának, megdöntésének lehetősége. Meggyőződésem, hogy lehetne színesíteni magyar nevekkel a rekordlistát (és nem csak a nőit), tele vagyunk jó pilótákkal.

Nekem egyelőre az economy a szívem csücske, bár a legmacerásabbak közé tartozik. A háromszög rekordkísérlet lendületét kihasználva ezért hamar megterveztem egy céltávot is.
Economy-ban szabadtáv nincs, csak céltáv, ez egy kicsit nehezíti a dolgot, viszont legalább tudom, hol fogok leszállni. Már ha minden a tervek szerint alakul.

Egy héttel a háromszög rekordkísérlet után kellemesen erős szeles-termikesre fordult az idő. Még előző nap lefutottam a szokásos köröket meteo és légtér ügyben, és elkészítettem a távigazoló lapot. Ilyenkor GoogleEarth segítségével választom ki a célt, jól beazonosítható pontot keresek, út közelében. Ny-dny.-i szélre ideális utat lehet tervezni, a légtér viszonylag szabad hét közben is, a 23E TRA ritkán működik, és belefér a 200 km gödöllői indulással is.
Sikerült útitársat is találnunk. Katona Peti szívesen vállalta a légi megfigyelő szerepet. Ez nem kötelező, de jól jön az igazoláskor, meg amúgy is élvezetesebb és biztonságosabb társsal repülni. Bár volt egy olyan érzésem, hogy hamar el fogunk szakadni egymástól, mert gyorsabb leszek a Lapoon-nal, és más taktikával is repülünk.

Aznap még egyszer egyeztettem Nyíregyháza reptérrel, helyi meteoval is segítettek. Az ék.-i országrészre jósoltak némi csapadékot ők is. Bíztam benne, hogy vagy másfelé halad az eső, vagy legalább kiesi magát, mire odaérek. Az ország többi részén semmi csapadékhajlam nem volt.
Felhívtam Ádám Eleket is, a Tokaj Fly vezetőjét, hogy tájékozódjam a helyi viszonyokról. Megszervezte, hogy ha szükséges, legyen, aki eljön értem, amíg várok a hazafuvarra, ez biztonságérzetet adott. Ismeretlenül köszönöm annak a kisvárdai ernyős srácnak is, aki készen állt a segítségre. Az az igazság, hogy már elmúltak azok az idők, amikor szívesen leszálltam akárhol a világ végén egyedül, és végigstoppoltam a fél országot egy-egy távrepülés után. Meg 40 kiló cuccal azért máshogy is gondolkodik az ember.

A két Gyerkőcöt a két kincs Nagymama kényeztette, oda tudtam koncentrálni az előkészületekre. Az üzemanyag hitelesítési procedúra gördülékenyen ment, egy óra alatt mindennel megvoltunk, fél egyre már kinn voltunk a reptéren.
Szerelés közben Katona Petivel hümmögve néztünk egymásra, meg a fákra, tépte őket a szél rendesen. De nem volt reménytelen, jött néha egy-egy almulás, figyeltük a ritmusukat, amíg a startsúlymérést végeztük és fotóztunk. Egy ilyenben gyorsan el is startoltam, 13 óra után kicsivel.
100 kiló startsúlyt mértünk felszállás előtt, akárhogy is, ez 47 kiló plusz (ernyő súlyával együtt), és az üzemanyag ebből csak 7,5 kg. De ilyen bika szélben két lépés, és fenn voltam. Rögtön hátszélbe fordultam, hogy a reptér mellett húzódó dombok turbulenciáját minél előbb elhagyjam.

Petinek kalandosabb volt a felszállása, alig tudott elemelkedni, majdhogynem át kellett startolnia. A dny.-i szél csúnya dolgokat tud művelni a gödöllői reptéren.
Úgy beszéltük meg, hogy nem várok, majd utolér, amíg megállok termikelni. Ő teli tankkal jött, és vitt magával még 3 liter üzemanyagot, de végül azt nem használta.
A magassági szél inkább nyugati volt, mint délnyugat, nem olyan gyorsan, mint szerettem volna, de azért lehetett haladni. Termikeléssel együtt minimum 50 km/h átlagsebesség volt a célom, az első 100 km-ig nagyjából ennyi is volt.
A Gödöllői-dombság nem a legideálisabb terep élénk szélben, hátimotorral, termikes időben, de nem volt gond. Sok gázra nem volt szükség, inkább arra kellett vigyázni, nehogy berántson egy termik a TMA-ba. A besnyői dombokon törvényszerűen ott a bika termik délnyugati szélben, mintha Gödöllő összes meleg levegője ott gyülekezne.

Most a Férjem, Péter motorjával repültem, 124-es légcsavarral, azzal kisebb fordulat is elég ugyanakkora tolóerőhöz. Hatvanig csak delfineztem, és a sebességemmel játszottam, ha kiengedtem a trimmet, elég rendesen merültem. Hamar elértem a TMA szélét, és végre elkezdhettem rendesen emelkedni. Katona Petit még utoljára megláttam pár kilométerrel mögöttem, aztán szem elől veszítettem. De azért tudtam, hogy ott van, teker, siklik, azt látja, amit én, azt érzi, amit én, lélekben együtt maradtunk.

A Lapoon-nal szeretjük egymást. Én szeretem, ahogy viselkedik, ő pedig szívesen csinálja, amire kérem. Még nem mondom, hogy minden porcikáját ismerem, hiszen ez csak a harmadik repülésem volt vele, viszont három nagyon intenzív és részletgazdag repülés. A motor is jól muzsikált, de az már be van tanítva? Még sohasem csalódtam benne.

Erős oszloptermikekben álltam csak meg, gyorsan kitekertem kb. 1600-ra, és mentem is tovább. Motorral nem lehet olyan hatékonyan termikelni, mint gyalogernyővel-beülővel, és a felső bekötés nem a legideálisabb ilyenkor, de jó idő volt, viszonylag erős termikekkel, igaz, utána nagy merülések is jöttek. De azért jól tudtam gazdálkodni a magasságommal, sokat siklottam alapjáraton, és játszottam a trimmekkel, ha jól álltam magassággal, nyugodtan kigyorsítottam teljesen. Gázt alig használtam, de azért nem hagytam kihűlni a motort, mert kis eséllyel tudom berántani repülés közben, ha leáll.
Jól haladtam, és nem unatkoztam az aktív időben. Majdhogynem egyben látszott az Északi-középhegység. Csodaszép ez az ország, nagyon szeretem. Egy-egy ilyen repülés nagyon feltölt, már annyi élményhez juttatott, amivel öreg koromig tudnék gazdálkodni.
A Mátra vonalában már délnyugati volt a szél, az átlagsebességem azon a szakaszon jóval 70 km/h fölött volt, egyenes siklásban 80 fölött. Tudtam, hogy ha nagyjából így marad, kényelmesen elérem a célt. De nem maradt így.

Mezőkövesdről már látszott, hogy a távoli cumulusok kezdenek összeállni, és behomályosodott a láthatár. Először abban bíztam, hogy csak árnyékot vetnek a felhők, és kikukkantottam a napszemüveg mögül, ez egy kicsit mindig felkapcsolja a villanyt. Mezőkeresztes után már napszemüveg nélkül is sötétlett rendesen a láthatár, a kurzusra rátelepedett egy jó széles esőfelhő. Akkor még csak virgák nyúltak le belőle, és még messze volt. Hiába kívántam a pokolba ezt a felhőt, azért nagyon szép látvány volt. Jobbra, balra akkor még semmi, bíztam benne, hogy eloszlik, mire odaérek.
Tiszaújvárosnál már látszott, hogy a Zempléni-hegységtől délre elkezdett hízni egy congestus, a Nyírség még tiszta volt. Előttem sötétszürke szutyok.
Ahogy közeledtem felé, a sebességem fokozatosan lecsökkent vagy 15-20 km/h-val, szemből dolgozott az esőfelhő, már hullámzó fehér függönyként zuhogott belőle az eső. Lejjebb ereszkedtem, hogy gyorsan le tudjak szállni, ha kell. Nem zivatar volt, csak egy pár kiadós zápor, nézegettem azért, át tudnék-e repülni két zuhé között, mert voltak benne nagyobb lukak, de ez nem lett volna jó ötlet.
Tudtam, hogy kismadár vagyok ahhoz, hogy megkerüljem, de azért egy kicsit délkelet felé traverzáltam. Túl sok választásom nem volt, vagy leszállok, vagy utolérem, vagy egyszerűen hagyom, hogy eltávolodjon. Utóbbi nyert, osztottam, szoroztam, úgy éreztem, ha húzósan is, de beleférhet egy kis időhúzás, ezért lassítottam az iramon.
Bejött a taktika, az esőfüggöny szépen haladt északkeletnek, én meg kicsit lemaradva mentem utána. Ebben a fogócskában nem akartam nyerni.

Az eső jól megáztatta és lehűtötte a talajt, innentől egy termikem sem volt, viszont legalább nem lassított akkora szembeszél. A vaj sima idő persze nagyon kényelmes, pihentem és lazítottam, élveztem a föld-illatot, a takaros falvak és a békés termőföldek látványát, de akkor már késésben voltam, és fogytán az üzemanyag, jól jött volna egy pár késő délutáni gyógytermik, hogy legalább delfinezni tudjak.

Aztán egyszer csak elém tárult egy olyan látvány, ami miatt megfogadtam, soha többé nem túrázok fényképezőgép nélkül. Mert ezt most hogy meséljem el? Jobbról még mindig sötétlő esőfelhő, pontosan fölöttem a felhősáv és a tiszta ég határa, alattam esőtől illatos földek, messze a távolban, északon hófehér üllő, előttem pedig vakítóan éles, szabályos szivárvány. De olyan félelmetesen szép a sötét háttérrel, hogy az már szinte giccses. Legalább 10 percen át követtem, az egyik szára éppen a kurzusra esett.

A szél egészen legyengült, feles trimmen azért még tudtam 50 km/h körül haladni. Aztán lassan összeállt a kép, amit a GoogleEarth-ről már ismertem, és megláttam a célt. Elkezdtem emelkedni, hogy a megfelelő magasságban érjem el, most már nyugodtan használtam az üzemanyagot. A kitűzött célt – egy hidat a Belfőcsatorna fölött – magasabban léptem át, mint az indulási magasságom volt, ez a szabály.

Két tiszteletkört is tettem, aztán pár km-rel arrébb leszálltam, még mindig a csatorna mellett, hogy jól azonosítható legyen majd, és el is fogyott az üzemanyagom. Szusszantam egyet, aztán gyors körtelefon. Péter úton volt, már csak 80 km, csak még elvitte valahová azt a svájci stoppos turistát, meg a két kutyáját, akiket felvett. Kicsi Fiunk békésen aludt Anyukáméknál, Eszter is ott volt, Katona Peti ki volt kapcsolva (jó jel), Ádám Elek pedig megkérdezte, nem áztam-e meg.
Még negyed óra, és megláttam Petit. Meglátott Ő is, billegtetett, és pár perc múlva mellettem állt. Volt mit megbeszélni, szélirányokat, az esőt, a szivárványt, a sebességeket, fogyasztásokat. Nagyon rendes volt, az esőfelhő óta végig figyelte a talajt, hátha leszálltam, és egyszer egy traktorra azt hitte, én vagyok. Életemben először néznek traktornak 🙂

Lefotóztuk a helyszínt, meg magunkat, tanúval aláírattuk a távigazoló lapot, és elindultunk haza. Péter egész délután autózott. Nekem Ő volt a nap hőse, kimaradt ebből a szép repülésből, elvállalta a feladat kellemetlenebbik felét.

Az economy céltáv 205 km (felszállástól a célvonalig), szűk 4 óra alatt megrepülve. A szabadtáv felszállástól leszállásig 207,8 km. Az átlagsebesség a teljes távon 54 km/h. A fogyasztásom kb. 2,3 liter/h, ez nem rossz, de volt már jobb is. A legnagyobb sebessségem 89 km/h volt.
A feladatkiírás jónak bizonyult, de az, hogy elsőre sikerült, nem is a legideálisabb körülmények között, azt jelenti, hogy ezen az eredményen még tudnék javítani. Nagyjából tudom, meddig tudnék elmenni. Tudom, hol lehetne még több teljesítményt kihozni a motorból, és hol lehetne javítani a taktikán, az időjárás is lehetne csont nélküli, de ez erőpróbának kiváló volt. Minden perce öröm, még az esőfelhő-kergetésnek is megvolt a varázsa.

A dokumentáció egy fokkal könnyebben ment, mint a háromszögé. Sok papírmunkával járt, de azért nem volt lélekölő, és volt segítségem. Matuska Palinak és Daróczy Janinak sohasem fogom tudni megköszönni a rengeteg önzetlen segítséget, amit kaptam folyamatosan. Remek emberek.

Engedtem a rábeszélésnek, és beadtam szabadtáv alaprekordnak is az FAI felé, így ez a repülés 2 rekordot jelent. De szabadtávnak ez azért nagyon kicsi, sokkal nagyobbat lehetne. Persze ott van egy csomó “ha”. Ha tudnék legalább dupla tankkal repülni, ha az országunk egy kicsit nagyobb lenne, meg a Gyerekek is, meg ha ráadásul simán berántanám a motort, esetleg önindítóm lenne, meg mellesleg egy izompacsirta lennék, vagy lenne egy verseny-gépem? Szóval akkor lehetne akkora szabadtávot repülni, amire igazán büszke lehetnék. De most ennek örülünk. Egyébként a szabadtávot hamar meg is döntötték 269 km-rel (Carole Gobbe), most pedig Karen Skinner 450 km-es távja vár hitelesítésre! Az economy céltáv eredményem azért egy darabig még érvényes marad, úgy érzem.

A Brit Microlight Szövetség honlapján van egy érdekes statisztika az egyes országok microlight világrekordjairól számszerűen. Magyarország nagyon előkelő helyen áll világviszonylatban, a most fenn lévő tábla alapján 4-ek vagyunk (voltunk), megelőzve pl az Egyesült Államokat is. Sajnos nincsenek frissítve a számok, de azért érdemes elbogarászni rajta.
http://www.flymicro.com/records/index.cfm?record=stats

Szerencsés vagyok, mert nagyszerű emberek vesznek körül. Család és Barátok. Ebben mindenki benne van, akiknek köszönettel tartozom, hát megteszem így. Remélem, viszonozni tudom egyszer.