A motoros siklóernyőzésről II. (2005-ös írás)
A motoros siklóernyőzésről
II. (2005-ös írás)
| Írta: | Szabó Péter (2005.) |  |
Az elmúlt néhány évben a hátimotoros repülés (vagy: PPG, mint Powered Paraglider) robbanásszerű terjedésének lehettünk tanúi hazánkban és világszerte is. Mi okozhatta ezt a több éves ?lappangási” időszak utáni hirtelen, nagyütemű bővülést? A hátimotoros technika elérkezett abba a fejlődési szakaszba, hogy a motorok megfelelően könnyűek és megbízhatóak lettek, elérhető árak mellett. Ez a repülési forma olcsó, egyszerű és rendkívül rugalmas, ezért szabadidő kímélő. Persze minden viszonylagos, így a fenti kijelentéseim is. Nézzük csak részletesen:
Olcsó?
A repülés sohasem volt olcsó sport és sosem lesz az. Semmilyen technikai sport nem olcsó, ahol korszerű technikát kell venni, üzemeltetni, karbantartani. A repülősportok között azonban a PPG repülés a legolcsóbbak egyike, ha nem a legolcsóbb. Számításaim szerint 5000 Ft alatt van az üzemóra költsége (a teljes felszerelés amortizációjával együtt). Spórolni persze nem nagyon érdemes, mert a repülésben ezen a biztonság múlhat, aminek elsődleges helyen kell szerepelnie a fontossági sorrendünkben.
Rugalmas? Szabadidő kímélő?
Ez egy olyan sport, amely erősen időjárásfüggő, és mindig sok szabadidőt igényel, mert repülni nem akkor megy az ember, amikor épp ráér, hanem akkor, amikor erre alkalmas az időjárás. A PPG “segédmotoros siklóernyő”, tehát siklóernyő. Erősen függ az időjárástól, mert a felszálló tömege nagyon kicsi, alacsony a sebessége, és merevítetlen a szárny. A többi repülősporthoz hasonlítva azonban ismét csak azt kell mondanom, hogy a legkedvezőbb paramétereket könyvelhetjük el. Minimális szállítási és előkészítési időt igényel, nem kell hozzá semmilyen segítség, és viszonylag igénytelen a felszállási területet illetően. Ha az embernek adott mennyiségű szabadideje van, abból PPG-vel tudja a legtöbb repült órát kihozni.
Egyszerű?
Egyik technikai sport sem egyszerű. Minél egyszerűbb technikai eszközökkel indul az ember a természet erőit kihasználni, annál több tudásra, ügyességre van szüksége, hogy sikerrel járjon. Ráadásul ezek a sportok első látásra, a külső szemlélő számára könnyen végrehajtható mozgássornak, sőt, megtévesztően egyszerűnek tűnhetnek. Nézzünk egy széllovast a hullámokon, egy síelőt a havas lejtőn, vagy egy siklóernyőst a lejtőszélben. Ránézésre az eszközök egyszerűek, majdhogynem primitívek, egy deszka, egy árboc, és egy vitorla, vagy két léc, vagy pár négyzetméter anyag és párszáz méter zsinór, stb. A szerkezet egyből átlátható, az alapelvek, a fő mozgástípusok azonnal megérthetőek. A sportoló olyan lazán, olyan könnyedén siklik (a vízen, a havon, vagy a levegőben), hogy szinte az látszik: ez nem lehet valami nehéz dolog. Ránézésre. Ez azonban tévedés. Próbáljon meg valaki életében először ráállni egy szörfdeszkára, egy hullámlovas deszkára, egy sílécre, egy vízisí lécre, vagy korcsolyára, stb. Ha még nem volt ezekhez hasonló sportélménye, akkor meg fog lepődni. Ha már volt ilyen élménye, akkor már nem olyan nagy önbizalommal fog belekezdeni. Ugyanis nagy valószínűséggel az első órákat, napokat esésekkel, bukásokkal fogja tölteni.
Az új mozgásformák megtanulásához idő kell. Hozzá kell edződni, hozzá kell szokni. Az izomzatnak is, és az idegrendszernek is. Ezek különösen igazak a repülősportokra, itt ugyanis nem megengedhető, hogy eséseken keresztül tanulja meg valaki az alapmozdulatokat. A technikai sportok egy része ráadásul új, az ember számára ismeretlen közegben zajlik. Mint például a repülősportok is. A repülés során, az ehhez hozzá nem szokott idegrendszerre (vagyis a kezdő sportolóra) jelentős pszichikai nyomás nehezedik. Ennek a nyomásnak a kezelése, elfojtása nagy energiát von el, ezáltal nagyon leromolhat a sportoló lelki és testi teljesítőképessége. A viszonylag egyszerű, a földön megértett és begyakorolt mozgássorokat sem biztos, hogy jól fog tudni végrehajtani a levegőben. Az idegrendszere mindenkinek másmilyen, a repülés közben fellépő különleges hatások feldolgozásához, megszokásához azonban mindenkinek időre van szüksége. Ehhez sokat kell tanulni és gyakorolni. Vannak aztán olyan emberek is, akiknek az idegrendszere egyszerűen nem alkalmas a repülésre. Szerencsére ők már el sem nagyon jutnak addig az elhatározásig, hogy repülni kezdjenek, hiszen ismerik magukat, és általában mereven elutasítják még a repülés gondolatát is.
A levegőt, az eget a “földi halandók” a földi tapasztalataik alapján, általában egy nagy, nyugodt, homogén közegnek tekintik, esetleg időnként egy kis széllel, felhővel, esővel tarkítva. Ez persze ismét egy tévedés. Aki a levegőt járja, az tudja, hogy a levegő egy “élő” közeg. A nyugodt ég a legritkább. A levegő ugyanúgy hullámzik, örvénylik, kavarog, mozog, emelkedik, süllyed stb., mint például egy folyó vize. A különbség szinte csak annyi, hogy a levegőben ezek a mozgások a leggyakrabban nem láthatóak, és a sűrűségkülönbség miatt más léptékűek. Ennek a közegnek meg kell ismerni a tulajdonságait, törvényeit, veszélyeit. Ez különösen fontos, ha az ember egy könnyű és merevítetlen szárnyú eszközzel szeretne repülni. Ehhez ismét csak sok tanulásra van szükség.
Azt beláthatjuk, hogy repülés közben nem egészséges túl sokat hibázni. Ez a közeg nem annyira megbocsátó, mint a víz vagy a havas lejtő. Sajnos azt kell mondanom, hogy a repülés nem egy egyszerű dolog. Aki ezt hitte egy kecsesen vitorlázó siklóernyős láttán, azt el kell keserítenem: tévedett. Repülni nem egyszerű, semmilyen eszközzel és semmilyen körülmények között sem.
Az első lépések
A gödöllői repülőtéren gyakran találkozunk érdeklődőkkel. Ők azt látják, hogy 6-8 pilóta beszélget, tréfálkozik, készülődik, pakolászik, majd pár percen belül elegánsan, lazán felszáll. Van, aki felemelkedik párszáz méterre és a város felé veszi az irányt, és van, aki a repülőtér melletti fák között szlalomozik néhány méter magasan. A nézelődők számára mindez tényleg annyira egyszerűnek, könnyednek és biztonságosnak látszik, hogy nem csodálom, hogy sokan elcsábulnak és eljátszanak a gondolattal, hogy ezt nekik is meg kellene próbálni. Ha ezután otthon megnézik a honlapunkat, és látják a leírásokat a túrákról, vagy a sok szép légi fotót az ország szép tájairól, csak megerősödik bennük a vágy. Hetente több telefont kapok emberektől, akik valahol láttak repülést, majd az interneten rátaláltak a klubunk honlapjára, és azon keresztül rám, mint PPG szakoktatóra. Érdeklődnek, hogy mennyibe kerül és mennyi ideig tart egy tanfolyam, mennyibe kerül a felszerelés. Ilyenkor azt is el szoktam mondani, hogy ezt ne tekintsék egy egyszerű hobbinak, ez nem csupán egy hétvégi szórakozás. Azok a pilóták, akik olyan elegánsan felröppentek előttük a repülőtéren, mind évtizedek óta repülnek (ha nem is PPG-vel, de ejtőernyővel, siklóernyővel, vagy egyébbel), sokan közülük szinte a repülésnek élnek. A repülés egy életforma. Ha valaki repülni kezd, és meg is marad a sportban, annak átalakul az élete, idővel még az agya, a személyisége is.
Bár maga az anyagi része sem elhanyagolható dolog, (én most, 2005 nyarán azt szoktam mondani az érdeklődőknek, hogy minimum fél, de inkább egy milliót szánjanak rá, ha bele akarnak kezdeni a PPG repülésbe), mégsem ezt tartom a fő kérdésnek. A fő kérdés az az, hogy fontos-e a repülés valakinek annyira, hogy rászánjon az életéből annyi pénzt, energiát, szabadidőt, amennyit ez a sport igényel. A sporton kívül állók ezt nem látják át, és csak nagyon hiányos, sőt gyakran téves elképzeléseik vannak a repülésről.
Minden érdeklődőt arra biztatok, hogy menjen ki repülési területekre, nézelődjön, beszélgessen ott pilótákkal, olvasson alaposan utána a neten, szedjen össze minél több információt. Menjen el repülni valakivel utasként, akár gyalogossal, akár motoros ernyővel. Ha tényleg úgy érzi, hogy ez az ő világa és közénk vágyik, akkor úgysem számít neki semmi más. Ha így érez, akkor keressen egy jó csapatot, egy jó oktatót, olyat, akiben megbízik.
Minden oktatónak más-más stílusa van. Bár a kiképzési utasítás egységes kiképzési tematikát tartalmaz, amitől nem lehet eltérni, úgy látom, hogy mégis vannak különbségek az egyes helyeken. Mivel nincsenek átfogó ismereteim az egyes oktatók munkájáról, itt most inkább csak magamról írok. Nálam azzal kezdődik az ?oktatás”, hogy megpróbálom a jelentkezőt eltántorítani, lebeszélni, megijeszteni. Csak az igazságot közlöm vele, de azt nem biztos, hogy kíméletesen, és semmit sem titkolok el előle. Nekem ugyanis nem érdekem, hogy egy olyan emberrel kezdjek el foglalkozni, aki pár hét, vagy hónap után meggondolja magát és abbahagyja. Akit én oktatni kezdek, azzal szeretnék 10 év múlva is együtt repülni. Ha sikerül a lebeszélés, akkor valószínűleg nem volt elég erős az elhatározás. Nem is morzsolódik le sok növendékem az oktatás közben.
Az oktatásban a “konzervatív” stílust tartom a helyes útnak. Ez azt jelenti, hogy lassan és alaposan haladunk mindennel. Bár vannak ezzel ellentétes irányzatok is a mai repülésoktatásban, én nagy hangsúlyt helyezek az alapos és precíz elméleti oktatásra. Vallom, hogy a repülés észsport, és a megfelelő elméleti ismeretek nélkül nem lehet eredményesen és biztonságosan repülni. Én senkit sem hitegetek azzal, hogy néhány hét alatt megtanul repülni. Gyakori, hogy nálam a gyalogernyős a belekezdéstől számított egy év múlva jut el a pilóta vizsgáig. Persze ez nagyban függ az illető szabadidejének a mennyiségétől, és sok minden mástól is. Hátimotorral gyorsabban lehet haladni, de nem szabad siettetni a fejlődést. Alapvetőnek tartom, hogy a hátimotoros repülést egy alapos gyalogos képzés előzze meg. Ezt a lehetőséget egyszerűen nem szabad kihagyni. A gyalogos képzésnek természetes része mind a csörlős, mind a hegyi repülés is. Ezek nélkül nem teljes értékű egy siklóernyős pilóta.
A kiképzési szabályok szerint “A” gyalogos vizsga (minimum 1 óra repülés) után kezdhető meg a PPG átképzés, de “PPG Pilóta” jogosítás csak a gyalogos “Pilóta” szint megszerzése után lehetséges (minimum 10 óra repült idő, 1 óra feletti időtartam vitorlázás, a “B” elemek ismerete, emelt szintű elméleti vizsga). Ez azért szükséges, mert a PPG, mint már említettem, segédmotoros siklóernyő, tehát a ?Pilóta” jogosítással megszerzett jogok mindkét területre azonosan érvényesek. Ezért a megszerzés feltételeit is azonosan kellett megállapítani. Tehát a pontosítás kedvéért: a gyalogos “Pilóta” nem jogosult automatikusan PPG-vel is repülni, hiszen ahhoz átképzésre van szüksége, de a PPG “Pilóta” automatikusan jogosult mindenre, amire a gyalogos “Pilóták”. Hiszen, ha leállítja a motorját, akkor már ő is gyalogos siklóernyős. Ezt azért kellett ennyire részletesen ismertetnem, mert ezáltal érthetővé válik, hogy miért is kell egy PPG-vel repülni szándékozó embernek gyalogos előképzettséget szereznie. Aki siklóernyővel repül (segédmotorral, vagy anélkül), annak előbb vagy utóbb szembe kell néznie a szárny merevítetlenségéből adódó csukódásokkal. Vagy olyan helyzetbe kerül, hogy gyorsan kell süllyesztenie, ami csak a kupola összecsukásával oldható meg hatékonyan. Aki ezeket a manővereket nem ismeri, az nem felkészült pilóta, és túl sokat bíz a szerencséjére, ami nem éppen a hosszú élet titka.
Tehát, aki meglát egy segédmotoros siklóernyőt, és megkívánja azt, az a következőkkel számoljon. Először is: pénz, pénz és pénz. Ha ez a három kellék megvan, akkor már csak rengeteg szabadidőre, sok tanulásra, és sok gyakorlásra van szükség. Ezeket szorgalmasan gyűrve előbb, utóbb meglesz az eredmény is. Sokat jelent, ha jó oktatóhoz, jó társasághoz sikerül csapódni, és az sem árt, ha van egy kis tehetsége is az ifjú repülőnek. Ez alatt az idő alatt persze már sok élmény is jön, ami újabb lendületet ad az embernek.
Azért tartottam szükségesnek leírni ezeket a dolgokat, hogy az érdeklődő reális képet kapjon a sportunkról. Minél tisztább képet lát ugyanis, annál nagyobb eséllyel fog jól dönteni, és annál kevésbé valószínű, hogy pár hónap után csalódottan fog kiszállni a repülésből. A döntésben segíthet az interneten való böngészés, beszélgetés pilótákkal és oktatókkal, repülési területek látogatása, egy-két tandemrepülés, esetleg a nemrég megjelent, nagyon jó PPG tankönyv beszerzése és olvasgatása.
