Tanácsok siklóernyőzni szándékozóknak

Írta: Szabó Péter (2003.)

Ha foglalkozol a gondolattal, hogy siklóernyővel fogsz repülni tanulni, először is gondold végig, hogy mire is vállalkozol. A siklóernyőzés egy divatos sport, de ilyen sportot, csak divatból nem szabad csinálni. A repülést kívánnod kell. Mivel kívülről érkezve szinte semmit nem látsz a sportból, jó, ha elgondolkodsz egy kicsit, hogy miről is van itt szó. A repülés egy nagyon szép, embert próbáló és embert formáló sport. Nem mindenki alkalmas a repülésre. Ezt időben fel kell ismerni, és el kell fogadni.

Ha eldöntötted a dolgot és úgy gondolod, hogy belevágsz, szánj rá néhány telefont és egy kis időt, keresd meg a legjobb, Neked legmegfelelőbb klubot, oktatót. Ezt nem könnyű eldönteni egy kívülről ebbe a világba csöppenő, a szakmát nem ismerő embernek. Válogatni a klubok között eleve csak Budapest környékén van lehetőséged, vidéken csak a legközelebbi klubba tudsz menni, ami nem biztos, hogy a legjobb. Az első pár hét, pár hónap, vagyis az első lépéseid ebben az új közegben döntő jelentőségűek lesznek az egész későbbi repülős pályafutásodra. Ekkor tanulod meg ugyanis (szerencsés esetben) a repüléshez való helyes hozzáállást. Igen, a hozzáállást. Nem az alap technikákat, nem a kupola kiterítését, vagy felhúzását, ezek csak másodlagos jelentőségű dolgok. A repüléshez való helyes viszonyodat kell kialakítanod. Ez a legfontosabb. Szerezz be információkat a kiszemelt oktatóról, beszélgess a növendékeivel, nézz meg egy-egy kiképzési napot. Győződj meg az oktató oktatói jogosításának meglétéről, az oktatási folyamat szabályosságáról és megfelelő dokumentáltságáról. A félreértések és a későbbi kellemetlen érzések elkerülése végett, pontosan állapodjatok meg abban, hogy meddig tart a tanfolyam és mit nyújt számodra, valamint azt, hogy milyen költségeid lesznek.

Azokkal az emberekkel szemben, akik repülni tanítanak minket, a legnagyobb bizalommal kell lennünk. Ha nem érezzük magunkat biztonságban és jól oktatottnak, ha nincsen bizalmunk az oktatóink hozzáértését és lelkiismeretességét illetően, akkor a tanfolyam kellemetlen, sőt akár ijesztő élmény is lehet.

Ne akarj hamar túl lenni a tanfolyamon, az oktatáson. Nem az a cél, hogy minél előbb levizsgázz és repülhess, hanem az, hogy alapos ismereteket szerezz, és biztos tudással kezdd az utadat. Az alapfokú tanfolyam célja az, hogy a későbbiekben képes legyél megvédeni magadat önmagadtól, és megszerezz annyi tudást, hogy a tanfolyam után önképzéssel legyél képes tovább fejleszteni magadat. Ne feledd, a helyes hozzáállást kell megtanulnod. Ha csak elstartolni tanít meg az oktatód, az csak arra lesz elég, hogy összetörd magadat. És ­­- az ilyen esetekre jellemző módon ­- még azt sem fogod tudni, hogy egyáltalán mi történt, mit hibáztál el. Ha az alapok hiányoznak, mindig problémáid lesznek, és később nagyon nehéz lesz pótolni a hiányokat. Gyűjtsél be a tanfolyam során minél több írásos anyagot. A hirtelen rád zúduló sok új információból csak a legfontosabbakat leszel képes befogadni, a részleteket később, több repülési tapasztalat birtokában kell majd újból elővenned és átgondolnod.

Készülj, gyakorolj pszichikailag is. A tanult helyzeteket, gyakorlatokat gondold végig többször, képzeletben játszd le magadban azokat. Ebben a sportban döntő jelentőségűek a lelki tényezők. Az ember fél az új közegtől, a magasságtól, sérüléstől, a sikertelenségtől, az ismeretlen dolgoktól. A félelem nagymértékben rontja a teljesítményt, az elkövetett hibák növelik a félelmet. Ördögi kör. Ha betartjuk a fokozatosságot, és csak kis lépésekkel haladunk, akkor sikeresen hajtjuk végre az egyes feladatokat, és a siker további kedvet ad. Ha nem sikerül valami, ne keseredj el. A legelső foglalkozások, a kupola kezelése, felhúzása, az egyik legnehezebb része a siklóernyőzésnek. Teljesen új, szokatlan mozgásformát kell begyakorolnod. Nincs jelentősége annak, hogy az első napon sikerül, vagy csak a negyediken. Az utcán látod az embertársaidon, hogy kilenc hónaposan kezdett el járni, vagy csak másfél évesen? Ugye nem. A fontos az, hogy az alap mozdulatokat nagyon precízen tanuld meg, gyakorolni úgyis sokat kell majd még. A gyakorlati oktatás során mindig figyeld a többieket, sokat lehet tanulni mások hibáiból. Okos ember a más kárán tanul, a kevésbé okos a magáén, a még kevésbé okos a magáén sem. Ez a dolog különösen érvényes a kezdő siklóernyősre, ugyanis kívülről nézve egy másik pilótát, egyszerre látszik a kupola állásszöge, a pilóta kéztartása (fékállás) és az ernyő mozgása a talajhoz képest. Ebből a nézőpontból nézve, gyakran hamarabb összeáll a kép a fejedben, mintha csak belülről figyelnéd az ernyőd reakcióit az egyes parancsaidra.

Ha kikerültél a tanulói státuszból, ne ess sokak hibájába, ne hidd azt, hogy Te vagy a levegő ördöge, hogy mindent tudsz, és nem kell már semmit tanulnod a repülésről. Keresd meg a tudásod gyenge pontjait, és ott erősíts. Kérj segítséget oktatóktól, tapasztalt pilótáktól, vesd fel nekik a problémáidat, kérdéseidet. Kérdezz meg több embert is ugyanarról a dologról, szívjál magadba minden információt, aztán gondolkozz, és szűrd le a tanulságokat. Nem szabad elfelejteni, hogy még annak is tanulnia kell, akinek több 100 óra repülése van, és senki sincs beoltva gravitáció ellen. Az oktatóknak pedig azt nem szabad elfelejteniük, hogy milyen volt, amikor ők tanultak repülni.

Tegyél fel kérdéseket. A buta kérdések csak azok, amelyeket nem teszel fel. Felelős vagy sok-sok információ megszerzéséért és megemésztéséért, és ne várd el, hogy babusgassanak. Azt azonban elvárhatod, hogy még a legalapvetőbb kérdéseidet is komolyan vegyék, és tisztelettel válaszolják meg. Ez az igazán jó tanító egyik jellemzője.

Jó, ha ugyanaz az oktató foglalkozik Veled az egész tanfolyam alatt, a folytonosság és a következetesség igénye miatt.

Ha valamilyen okból elégedetlen vagy az oktatással, nincs bizalmad az oktatód iránt, ott kell hagyni, és másikat kell keresni. Nemcsak a pénzed, a testi épséged foroghat kockán.

A repülés nem a félelemről szól. Élvezd a repülést. A legelső kisdombos siklástól kezdve, a 100 km feletti távrepülésedig, minden repülést élvezz.

Mindig jusson eszedbe, hogy egy nagy csoda részese vagy: az ember repül!