Hátimotoros célbadobó – célraszálló verseny 2009.

Hátimotoros célbadobó – célraszálló verseny

2009. augusztus 2-án abból a célból gyűltünk össze a reptéren, hogy megküzdjünk egymással hátimotoros célbadobás és leállított motoros célraszállás versenyszámokban. 11 versenyző és sok segítő klubtárs és néző jelent meg.

A szél eleinte erős volt, és a gerinc felől fújt, a termikek pedig erős befújásokkal szórakoztattak minket. A versenyt végül csak 16.00 h-kor sikerült megnyitnunk, addig szépen berendeztük a területet.

Eligazítás

Startszám sorsolás

A megnyitó és az eligazítás után tovább várakoztunk az időjárás enyhülésére. Mivel 17.00 óra után még mindig elég erős volt az idő, úgy döntöttünk, hogy nem tartjuk szigorúan a kisorsolt startsorrendet, hanem aki vállalja a felszállást, az mehet (így volt esély, hogy be tudjuk fejezni a tervezett 33 felszállást napnyugta előtt). Egy időjárás felderítő repülés után felszállt az első versenyző. Edinának 3 csukódása volt, amíg elérte a 150 métert, ennek ellenére végrehajtotta a feladatot, de a nap végén e felszállása helyett kapott egy újabb lehetőséget. A közel 36 fokos levegő nagyon híg volt, sokan megszenvedtünk a felszállásokkal.

Kóstoló

Várjunk még egy kicsit

További várakozás után aztán lassan megindultak a tapasztaltabb pilóták, majd kicsit később, ahogy megnyugodott az időjárás, a kevésbé tapasztaltak is. Így nem volt teljesen igazságos, mert nem azonos körülmények között kellet repülniük az elején és a végén indulóknak, de az elején repülő, tapasztaltabb pilóták adtak ennyi előnyt a többieknek. Mivel egy versenyző nem tudott végig maradni, hazament, mielőtt repülni tudott volna, maradt 10 versenyző.

Melyiket szeressem?

Célbírák

Balázs koncentrál

Végül épp be tudtuk fejezni napnyugtáig a versenyt, a versenyzáró magassági dobásra már nem is jutott idő.

Nézzük az eredményeket:

11. Ligeti László (Elment, nem repült) (180m)
10. Kiss Zoltán (Csak 1 sorozatot repült le) (180m)
9. Bodnár Balázs (122,5m)
8. Varga József (96,6m)
7. Izbéki Csaba (82,2m)
6. Kádár András (72,7m)
5. Tóvári Zoltán (68,6m)
4. Szabóné Koleszár Edina (61m)

3. Katona Péter (60,8m)
2. Pákozdi Andor (53,7m)
1. Szabó Péter (44,5m)

Az első három helyezett érmet kapott.
Az első 10 beton találat azonnali jutalomként túrórudit kapott.

Győztesek

Még néhány érdekesség:

A bírók kiosztottak több büntető 10 métert is azoknak, akik elestek a célraszállás során. Ez a legrosszabbul Edinát érintette, ha nem csúszik el az egyik leszállása során, akkor Ő végez a második helyen (még így is csak 20 cm-rel maradt el a 3. helyezettől).

Ha az érdekesség kedvéért külön nézzük a két számot, akkor a célbadobásban Kádár András volt a legjobb (2. Katona Péter, 3. Varga József).
Célraszállásban Szabó Péter, Pákozdi Andor, Edina sorrend alakult ki.
Ha Edina nem gyűjt be 10 méter büntetést, akkor Ő lett volna a legjobb célraszálló.

A legjobb dobás (az előző verseny 4,4 méteres rekordját is megdöntve): Szabó Péter 2,8 méter.
A legjobb leszállás: Szabó Péter 1,2 méter.

Volt, aki a bográcsot támadta, de alapvetően pontos dobásokat és leszállásokat láthattunk. Kidolgoztuk a biztonsági szabályokat, szektorok voltak kijelölve, ponyvajeleket használtunk, nem is volt semmi probléma.

Nagyon jó volt a hangulat. Az egész rendezvény alatt szabad volt az előző napi babgulyás dézsmálása.

Köszönet illeti a segítőket, akiknek a munkája nélkül nem tudtuk volna megcsinálni a versenyt. Csiki Zoli és Madarász Sanyi vágták le a füvet a célkörnél, Lak Atillától kölcsönkapott fűnyíróval. Hajdu Ilona vezette a jegyzőkönyvet, Madarász Sándor, Csiki Zoltán, Major István mérték az eredményeket. Katona Péter készítette a speciális zsákokat.

Mindenki nagyon jól érezte magát, és sokat tanultunk. A résztvevők biztos, hogy fejlődtek. Felbukkantak tehetséges fiatalok, akiknek érdemes lenne a jövőben komolyabban foglalkozni a célraszállással (Például Izbéki Csaba, aki az első két sorozat után az első helyen állt.). Bebizonyosodott, hogy legalább 3 sorozat végrehajtása szükséges a reális eredmények kialakulásához (de több még jobb lenne). Többen megjegyezték azt is, hogy gyakrabban kellene ilyen jellegű rendezvényt szerveznünk. Majd a következő dinnyeszezon végén…