Műszaki napok – 2010.

Műszaki napok – 2010.

Az első műszaki napot január 30-án, Kocséron tartottuk meg. Ezt a rendezvényt már harmadik éve hagyományosan a Melján János által vezetett Kecskeméti Siklóernyős Egyesülettel közösen tartottuk. A műszaki nap kicsit rendhagyó volt az előző éviekhez képest (többek között az idei műszaki vizsgálati követelmények körüli zavarok miatt), de sokan voltunk. Elvégeztük a mentőernyők éves behajtását, az ernyők műszaki vizsgálatát, ügyeket intéztünk, kifizettünk, befizettünk, megbeszéltünk, kapcsolatokat ápoltunk, terveket kovácsoltunk és a babgulyás is nagyon finom volt. A mi egyesületünkből kb. 10 fő vett részt.

 

Pár héttel később Ceglédre mentünk. Ez az összejövetel is igen jó hangulatú volt. 17-en voltunk. Szűrszabó Zsuzsi segített a tornaterem-használat megszervezésében, ki is használtuk rendesen a hely adta lehetőségeket. Felemás korlát, nagy szőnyeg dobbantóval, gerenda, gumiasztal, bordásfal… mindenki talált magának helyet, ahol szaltózhatott, ugrálhatott, bukfencelhetett, ökörködhetett. A szakmai program a szokásos porozitás mérés, mentőernyő hajtogatás, “B” vizsga teszt írás, papírok rendezése, stb. volt.
Aztán együtt megebédeltünk, az étterem folyosóján még befejeztük a porozitás méréseket, majd átvonultunk a nap fénypontját jelentő helyszínünkre, Szűrszabó Laci házába. Laci volt olyan rendes, hogy meginvitált minket, (ekkor már csak a frissen vizsgázott pilóta jelöltek voltak jelen, meg helyi erők) még egy kis beszélgetésre. Megbeszéltük a vizsgateszt kérdéseit, meg egyéb témákat, miközben Virág Pisti (Szűrszabó Zsuzsi irányításával) palacsintát sütött nekünk. A hangulat nagyon kellemes volt, nagyon jó kis csapat ez.

A kistarcsai műszaki napot rendkívüli közgyűléssel kötöttük össze. Több, mint 30 fő jelent meg, este 6-ig dolgoztunk.A tornaterem bérlésben Tóvári Zoli segített, mint pár éve mindig. A gyerekek is jól érezték magukat, görkoriztak, falat másztak, tornáztak, jól elvoltak. Közben mi ernyőket vizsgáltunk, mentőernyőket nyitottunk ki és hajtottunk be, adatokat egyeztettünk, papírokat rendeztünk, beszélgettünk.

Jól indult az év, nagyjából minden tagunk megjelent a három műszaki nap valamelyikén.