00_Gabányi Béla Monaco 2014. beszámolója, vízbe esési tanulságokkal

Amonacói expedíció.

Előzmények, tervek, célok:

A Mátraextrém és a Parmániasiklóernyős klubok közös évi közgyűlése előtt, már megfogant egy olyangondolat, hogy a két csapatnak szervezni kellene egy utat, a télen is melegMonacóba.  7 napból 6 nap repüléstígérnek a prospektusok januárra, pálmafákkal, tengerparti környezetben.

Akik jártak már kint azokmind azt mondják, ki kell próbálni ilyen közegben is a repülést, mert sajátosvarázsa van a helynek és nem mellékesen Európában csak itt lehet télen is úgy repülni,hogy nem fagy a fékfogantyúra az ember ujja. 

 

A közgyűlésen ahol a kétcsapat fúzióját is bejelentették, már konkrétumokat tudhattunk meg az utazásról.Farkas Tibi, mint fő szervező megemlítette, hogy egy harmadik csapat is(Sirius) Kubicsek Attila vezetésével részt vesz az utazáson. Biztonsági okokmiatt 2 oktató szükséges a repülések koordinálásához. Egyikük a starthelyensegít a felszállásoknál, míg a másik irányít a parton a leszállóban.  Ennek fontosságáról meggyőződhettünk mi is,de erről majd a későbbiekben.

 

Szóval együtt volt a csapatés nem kellett mást tennünk, mint kiutazni és agyon repülni magunkat a jóidőben. Ez a kis írás ennek az utazásnak a története, és mint a címből kiderülnem volt nehézségektől, kalandoktól mentes. Bocsássa meg nekem az olvasó, hanéha kicsit vidám vagy ironikus a hangnem, mert ez áthatotta az egész utazástés az ottani ténykedésünket. De nem szaporítom tovább a szót, csapjunk alecsóba vagy siklóernyős módra sisakkal a fejünkön, arccal a tehénlepénybe, mintaz néha megesik félresikerült kupolázások idején.

 

Részletek az úti/hajónaplóból.

1. nap (Szombat)

Indulás, avagy behajózás

2014 január 25.-e azexpedíció első napja. Megtörtént a legénység behajózása a hosszú tengeriutazáshoz. Hajnalban, katonai szakzsargonban zulu idő szerint öt, zéró, zérókorléptem a bárka fedélzetére (Ford Tranzit) aminek a lajstroma IZE-286. Az elsőtiszt (Nagy Laci) már a fedélzeten tartózkodott. Ő volt egy személyben akormányos is, de ekkor még nem tudta, hogy milyen nehéz feladatot vállalt magára.Az útitervben 1400 tengeri mérföld szerepelt a monacói célig, amit kb. 16 óraalatt terveztünk megtenni.

De, Neptun a tengerek istenekeresztülhúzta a számításainkat és Laci az oda vissza úton közel 5000kilométert vezetett (persze néha átadva a kormánykereket a fedélzet – (PásztoriZsolti as. Pözsó) és vitorlamesternek (Kovács Krisztián as. Kriszgold), de ígyis a kiérkezésünk majd egy napot vett igénybe.

A vitorlavászon zsákom (amiegy Swing Astralt rejtett) becuccoltam a tat környékére. Tágasnak tűnt a tér,de tudtam, hogy a felszerelésünk (ernyők, kaja, ruha) hamarosan megtölti arakteret, de azt akkor nem is sejtettem, hogy a felszerelésből ki kell majddobni a tengerbe, hogy el ne süllyedjen a bárka.

A beszállásom után Laciközölte, hogy ugyan könnyen sikerült bemelegíteni a hajógépeket, de ahajótársaság számolt azzal, hogy az indításhoz tartalék akkumulátorokra leszszükség. Elsorolta a checklistet ami lényegében egy hibalista volt, hogy mi nemműködik a fedélzeten (hosszú volt), aztán hátrafordult hozzám és teljes lelkinyugalommal közölte, hogy kalandos utunk lesz. Ráhibázott.

Már elinduláskor kigyulladtpár visszajelző lámpa nagyobb részt sárgaszínűek és kevés vörös. A toronytólazt az utasítást kaptuk, ne foglalkozzunk vele, haladjunk a kijelölt irányon. Akikötő Eger volt ahonnan indultunk, de Mezőkövesd szigetén felvettük a társaságtöbbi részét. Már ez a rövid szakasz is próbára tette a bárkát. Jegesáramlatokba kerültünk. Az ablaktörlő nem működött, nem volt jégtelenítőfolyadék és hasonló apróságok, de mire felvettük a legénységet és útbaejtettünk egy, két, három olaj fúrótorony platformot (MOL, Lukoil) ahol ezeketaz eszközöket beszerezhettük akkorára már sikerült összeszednünk egy kiskésést. Mellesleg esett a hó, később a havas eső és utunk következő részére a

 

meteorológia riasztást adottki a hajózási útvonalunkra (Dunántúl). Rádión nyugtáztuk az adást,  már amikor működött a fedélzeti rádió(Petőfi),de folytattuk az utunk, bár néha nagy füstfelhőben, mert a gépházból néha sűrűfüst tört elő veszélyeztetve az utánunk hajózók látását, de a ködkürtökhasználatával sikerült az összeütközéseket elkerülni.

 

Fekete Dani a beszállása utánfolyamatosan vezette a hajónaplót, (volt mit írnia), ő volt a hivatalos írnok,de szerény személyemre hárult az utazás vizuális dokumentálása. Ezen kívül, alegénységhez tartozott még ez előbb említetteken kívül Pelyhe Józsi (Pillangó)veterán sárkányos, akinek a szállása a taton volt és teljes lelki nyugalommalszunyókálta át ezeket a megpróbáltatásokat. Fokvárosban (Budapest) csatlakozottmég hozzánk Juhász Sanyi, aki a kommunikációs tiszt volt. Sokszor hasznátvettük angol, spanyol és szuahéli nyelvtudásának, de sajnos az olasz és franciagyarmatokon, amit utazásunk során érintettünk ezeket a nyelveket pont nembeszélték. Szerencsére Sanyi az argentin spanyolt beszéli, amit azért azolaszok, ha akartak megértettek. A szerelőkkel való egyezkedések után mártárgyalási szinten beszélte Sanyi az olaszt. De ne szaladjunk előre atörténetben, de haladjunk az úti cél felé.

Kis késéssel, de szerencsésenkijutottunk az országból, de Szlovéniában is havas táj fogadott bennünket, demár nőttek a hegyek, jó az irány, amit tartunk.

A 7 fős kis csapatunk (FarkasTibi kapitány és a Sirius-osok öten a célállomáson csatlakoztak hozzánk)vidáman rótta a tengeri mérföldeket, de csak addig, míg a Pó völgye mellett aradarról eltűnt minden jel (a műszerfal sötétségbe borult). Vakon irányfényeknélkül bolyongtunk a sűrű forgalmú hajózási útvonalon (világítás és irányjelzőnélkül az olasz autópályán). Ha megéledtek a fények, akkor is vörösben pompázókarácsonyfához hasonlított a műszerfal (a generátor hibáját a töltés hiányátjelezte), nem örültünk ennek így vízkereszt után, de nem csak azért, mert akarácsonyfa már idejét múlta. Aztán menetközben a hajómotorok leálltak, desikerült újraindítani őket a tartalék áramforrásokról. Volt, hogy pihenőidejéttöltő magyar lobogó alatt hajózó honfitársunk (kamionos) segített feltölteni azenergia cellákat. Ez alatt, az olasz parti őrség (Carabinieri) átvizsgálta abárkát és papírjainkat és elnavigált egy kikötőbe ahol megoldhattuk a technikaiproblémákat, aztán onnan továbbküldtek másik kikötőbe ahol az elektromoshibákra voltak specializálódva (villamossági szakszerviz). Sietnünk kellett,mert fények nélkül sötétedés előtt oda kellett érnünk, nem számolhattunk rá,hogy világítótornyok jelzik nekünk a helyes irányt. Siettünk bár tudtuk, hogyaz időpont és a hely és az emberek munkamorálja miatt (hétvégén Olaszországban)kevés esély volt rá, hogy működőképes állapotba hozzák a gépeket rövid időnbelül.

 

Komoly összeg fejében hétfőestére vállalták a javítást. Nekünk akkor már minimum 2 napja repülnünk kell,nem várhatjuk meg. Nem kis tanakodás után úgy döntöttünk hajót váltunk és azzalfolytatjuk az utat, az expedíció nem állhat meg és a társaink már vártakMonacóban.

A városka (légi) kikötője mellettbéreltünk egy kisebb csónakot (Opel Vivaro). Sajnos ebbe nem fért el az összesfelszerelés, ezért ha nem is dobtuk a tengerbe, de ott kellett hagyni (aFordban) pár ernyőt. Ennek a felelőtlen lépésnek lettek még következményei akésőbbiekben.

Túlzsúfolt volt az új hajó.Mindenki ölében felszerelés volt csak a kormányost kíméltük meg ettől atehertől érthető okok miatt. A bérelt jármű dokumentumai szerint csak Nagy Lacilehetett a kormányos ezért ő vezetett tovább még vagy 700 tengeri mérföldet, dea francia partoknál azt mondta, hogy nem fáradt és bírna még vezetni, dekönnyes a szeme és csak ezért áll félre a pihenőhelyen. Biztos a tengeri szélcsapott bele valami vízpermetet a szemébe. De valószínűbb, hogy olyan fáradt volt, hogy már nem látott, mellesleg őelőtte való nap érkezett meg egy 18 órás útról az újvilágból. Ezt a sok utazástmég egy vén tengeri medve sem bírná.

Elgémberedve, fáradtanérkeztünk meg vasárnap hajnali 4 órakor Mentonba a szállásunkra. Itt már vártbennünket az apartmanban a kényelmes függőágy (emeletes gyerekágyak 6 éveskorig).

A nap tanácsa: nem rosszjármű a Ford tranzit, ha karbantartják és van gazdája, de tapasztalatbólmondom, ha kalandokra vágysz csak Ford Transit-tal utazz! Ez lehetne a Fordszlogenje is, majd a jogdíjakra igényt tartok.

 

2. nap (Vasárnap)

Az első nap, amikor nemrepültünk.

A korai lefekvés miattviszonylag későn keltünk. De nem kellett sietni, mert csak 10-11 órától indulbe az idő. Mentonban volt a szállásunk, mint említettem és ez mégFranciaországhoz tartozik, de közvetlenül Monaco mellett van. A szállásunk alegtökéletesebb helyen volt, ettől csak akkor lehettünk volna jobb helyen, ha aleszállóban vagy a starthelyen sátorozunk. Az apartman ház (Le Golf Bleu)közvetlenül a leszálló fölött volt a parton. Ha összegöngyöltünk, akkor 2 perclépcsőzés és liftezés után már a szobánkba lehettünk, ahol az erkélyrőlkitekintve a hegyet láttuk, amit meghódítani jöttünk. Szép környezet, akisvárosban gyönyörű kertekre volt kilátás, trópusi növényekkel. 

Vasárnap az Olaszországbanbérelt Opellel felmentünk a Mont Grosra. Ez egy 700 m-es hegy ami Monacó fölémagasodik. A szállásról egy fél órás út volt körülbelül a starthely (két helyis van, ahonnan el lehet röppenni) kocsival, kacskaringós, szűk, de aszfaltútonhaladhatunk, a végén 5 perc gyaloglással értük el a műfüves starthelyet.  

 

DDK-DNY-i irányig jólstartolható a hegy, de sajnos, amikor vasárnap felértünk erős szél fogadottbennünket. Egész nap fent várakoztunk kb. 40 másik ernyőssel (franciákkal,németekkel és sok magyarral) és rengeteg francia turistával, akik síelnijöhettek, de érdekes mód a síléceket mindegyikük elhagyta valahol félúton, mertcsak a botokkal érkeztek fel a hegyre. Mondjuk hó sem volt (szél annál inkább),nem is értem miért törték annyira magukat ebben a zord időben, hogy még aléceiket is elhagyták.

 

A várakozást eligazítássaltöltöttük. Megnéztük térképen és a hegy pereméről a tiltott helyeket. Monacófelett légtérkorlátozás van és tiltott a tengerparti strand vagy jacht kikötőleszállója a parton (4000 EU a reptéri illaték, ennyi a büntetés, ha valaki ottszáll le), ezen kívül, korlátozva van a starthely melletti hegyen a katonairadar feletti légtér. Vészleszállónak 9 egymás mellett lévő teniszpályát lehetigénybe venni Monacóban (mondjuk a kifeszített hálók majomfogóként működnek egylandoláskor, de ezt azért kihagynánk), de ezen kívül csak a hivatalos leszállójöhetett szóba a szállásunk alatt, nem volt több opció. Erre nagyon oda kellettfigyelni. Monacó felett a starthelyre félúton magasodott a Vista Hotel, ami egytájékozódási és forduló pont volt. Ha valaki lerohadt a hotel magasságába,azonnal indulnia kellett a leszálló felé, mert különben nem érte el.

 

15 órakor már annyirabeerősödött a szél, hogy semmi esély nem volt rá, hogy lesz repülés. KubicsekAttilával megbeszéltük, hogy ebben az erős szélben lemegyünk a partra éskupolázunk, ha már repülni nem lehet.

Krisztián várja a jó időt.

Csak lent tudtuk meg, hogy apartról Farkas Tibi folyamatosan rádiózott nekünk (amit a hegy takarása miattnem hallottunk), hogy maradjunk fent, mert lent teljesen megállt a szél. Amikorlementünk, ezt láttuk is és azt is, hogy a többiek, akik fent maradtak ahegyen, akkor kezdenek elrugaszkodni és egy jót siklottak az esti gyogyiban.Sajnos erről mi lemaradtunk.

 

Ennek ellenére nem telt rosszhangulatban az este. Vacsorafőzés és egyéb mulatságok voltak a program. NagyLaci a vacsorafőzést és a mulatságot ötvözte, ugyanis a kínai levesét házipálinkával öntötte fel víz helyett tévedésből. Na, ezután nem lehetettmegmaradni a szálláson.

 

A nap tanulsága: Monacóbanérdemes megvárni az esti almulást, de ha túl sokáig vársz, akkor leszálláskorérhetnek kellemetlen meglepetések, mert naplemente közeledtével megfordul aszél és kifelé fúj a tenger felé, ami kicsit izgalmassá teszi a leszállást, havalaki nem számol ezzel.

Második tanulság: pálinkábólne készíts kínai levest, mert sem az íze, sem az illata nem az lesz, amireszámítottál és az alkohol forráspontja miatt mikrós kajának sem a legkiválóbb.De lehet, hogy az Al-Kaida tudná használni a receptet.

 

3. nap (Hétfő)

Végre repülünk.

Ma is későn világosodott, 7óra elmúlt és még nem volt fent a nap. Nálunk, Magyarországon, amikorelindultunk az útra már 6 körül világosodott. Nem bántuk, legalább a csapat kipihentemagát. Nagy Laci és Farkas Tibi elindultak Olaszországba leadni a bérelt Opeltés elhozni a szervizből a Fordot. Hosszú út állt előttük. Mi pedig kimentünk amenetrendszerinti felszállító busz megállójába. Ezek a kisbuszok 2 Euróértszállítják fel az ernyősöket a starthelyre, ez egy nagyon korrekt ár és naponta3-szor közlekednek, ha valaki nem röppen el valami oknál fogva, akkor vissza ishozzák a városba, de csak akkor, ha felszereléssel jön.

Sajnos azt nem tudtuk, hogycsak hétvégén jár, de ha nagyobb csoport jelzi előre a sofőrnek 1 nappal, akkormásnap megoldható a felszállítás. Hétfő reggel ugrott ez a lehetőség.

Szerencsére a francia büfés(akiről kiderült, hogy ő is siklóernyőzik), akinek a buszmegállóban volt azüzlete tájékoztatott bennünket a lehetőségekről, sőt 2 csapattársunk beférthozzá és szívesen felvitte a hegyre őket. Mi többiek pedig Anita (Sirius)szervezésének köszönhetően egy német csapattal jutottunk fel a hegyre. Mintkiderült a német srácok között volt, aki beszélt magyarul és évente jönnek aBalatonhoz motoros ernyővel repülni. Még lehet, hogy összefutok velük valamikorés nyomunk egy háromszöget hátimocival.

Felérve a hegyre gyönyörűnapos idő fogadott bennünket, közepesen erős, de egyenletes DNy-i szél.Tökéletesnek ígérkezett a repülésre. El is startoltunk sorban, és akikneksikerült termiket fognia az akár, 1-2 óra hosszat is fenn ragadhatott, deakinek csak egy sima lesiklás fért bele az is kellemes nyárias időben 15-20percet repülhetett Menton és a tenger felett.

Sajnos volt olyan, aki aznapnem repült, mivel az ernyője ottmaradt Olaszországban a másik kocsiban.

Gyönyörű volt a tengerpartfelett elveszíteni a magasságot. Türkiz kék tenger felett és vakító napsütésbenlejtőzni Menton utcái magasságában.

Leszállás a kicsit kövesparton, vagy ha magasabban siklottunk be, akkor elértük a homokos részét apartnak. Kilebegtetés után nagyon finom homokba állom volt leszállni, de sajnosgöngyölni a kövesebb részeken volt jobb, mert akármennyire vigyázott az ember ahomok megtalálta az utat a beömlő nyílásokba.

 

Gyors csomagolás után irányújra a starthely. Most Rácz Balázs csapatának kisbuszával mentünk fel egypáran. Nagyon sokan repültek aznap. A startra várni kellett egy kicsit. Mármajdnem az esti gyogyiban sikerült elstartolni. Ez már csak egy lecsurgástadott ki, de ez is nagy élmény volt. Sajnos már nem fért bele az időbe, hogyújra felmenjünk a starthelyre. De ezzel a nappal elégedettek voltunk. Végrerepültünk és gyönyörű időben tehettük ezt. Este a szálláson e miatt nagyon jóvolt a hangulat és készültünk a másnapra.

 

4. nap (Kedd)

Esik a hó a starthelyen!!!HÓóóóóó!

Aztán a leszállóban isóóóóóÓH!!!

 

Hajnalban furcsa zajokraébredtem, amint magamhoz tértem rájöttem, hogy megjött Laci és TibiOlaszországból. Kivételesen most kisebb hibáktól eltekintve minden rendben volta kocsival. Időben leadták a kölcsönzőben az Opelt és az olaszok ismegcsinálták az ígért időre a Fordot. Még az aksikat is feltöltötték. Éppencsak, hogy visszaszenderedtünk, már kelni is kellett.

Jó időnek ígérkezett, a meteókis felhősödést jelzett. Indultunk fel a hegyre, de ahogy egyre fentebb értünk,úgy kúsztak a sötét fellegek a hegyhez egyre közelebb. Mire felértünk ésteregettünk volna a műfűre, elkezdett esni a hó, vagyis inkább dara volt, de azjó nagy szemű. A leszállóból azt az infót kaptuk, hogy ott esik az eső. Hátkezdett elszállni minden reményünk, hogy ma repülünk, de akkor beerősödött aszél és elfújta a felhőket. Sajnos annyira beerősödött, hogy repülni semlehetett.

 

Úgy gondolták, hogy, megintcsak erősödni fog, mint 2 napja. A Mátra-Extrémesek úgy döntöttek, hogylemennek a hegyről és megejtenek egy késői ebédet, mi 3-an Paramániásokmaradtunk, mert nem akartunk úgy járni, mint 2 napja, hogy lemegyünk, aztánalmul a szél és mire felérünk, lemaradunk a repülésről. Számoltunk erre éshidegellátmányt vittünk fel. Ettünk, beszélgettünk és vártuk, hogy alábbhagyjon a szél. 15 óra körül csendesedett, szerelés fel és indulás, akkoráramire elkészültünk felértek a többiek is. Ez a nap megint adott egy lecsúszást.Nem sok, de az egész napi várakozás után jól esett. Főleg Nagy Lacinak, mert őa kormányosi teendői miatt eddig nem repülhetett. Az idő nem volt olyan szép,mint előtte való nap, de nem volt rossz. Sajnos még egy repülés már nem fértbele, de ez nem csak az időjárás vagy az időhiány miatt volt, hanem történt egynem várt esemény.

A gyengébb idegzetű olvasókhagyják ki a következő sorokat saját érdekükben, mert a leírt eseményeksokkolóak lehetnek. A történet valós eseményen alapul és a szereplők is létezőszemélyek, ezért a nevüket megváltoztattam és a becenevüket használom, deazért, hogy tudjuk kikről van szó odaírom zárójelben, hogy ki a szereplő J. 

Mi páran, akik kitartóakvoltak a hegyen az elsők között startoltunk és mivel nem volt termikes az időegy fél órán belül mindenki lecsorgott a leszállóba, de aztán elindult amásodik turnus, akik akkor értek fel a hegyre. Mi már javában göngyöltünk aleszállóban és reméltük, hogy még fel tudunk menni egy újabb lesiklásra, amikorkezdtek leszállni a 2. turnus ernyősei. Már mindannyian a parton voltunkközölünk egyedül O3RUSH2 (Dani) volt még fent a levegőben, amikor azt láttuk,hogy Dani egy sikeres behelyezkedés után egy gyönyörű besiklással leszáll aparton, de egy kék ernyő, aminek a kezdő magassága a behelyezkedés elejénmegegyezett a Daniéval még a tenger felé tart. Mint utólag kiderült a GermanParagliding (német siklóernyős) kicsit elnézte a magasságot.

 

Mint említettem a (GP)magassága az O3RUSH2 (Daniéval), (aki szépen le is szállt) megegyezett, csak anémet vagy 100 m-re Danitól lemaradva a tenger felett volt és onnan már nem értbe. Julisus Ceasar szavai jutottak eszembe “Veni, Vidi(s), Vici” kicsit elferdítve: Jöttem, láttam, vízreszálltam. 

 

Kriszgold (Krisztián) ésPillangó (Józsi), akik a O3RUSH2 (Dani) leszállását figyelték, már tudták, hogyvízre fog szállni a német. Amikor becsapódott a tengerbe elindultak felé, de aRácz (Balázs) csapatából Virág (Jácint) és Jani (Jani) hamarabb odaértek. Őkketten azonban nem boldogultak, Virág (Jácint) ugrott be legelőször, de 2percnyi megfeszített küzdelem után sikerült annyit elérnie, hogy a német fejéta víz felett tartsa és közelebb vigye a sziklás parthoz. De ereje fogytán voltés Jani váltotta, de a hullámzó tenger többször odacsapta a németet és Janit isa sziklához. Ekkorára már majdnem a teljes csapatunk odaért. A csapat egy részementőfelszerelés és kötél után szaladgált a parton. A leghasznosabb, amitGyalogkakukk (Juhász Sanyi) talált egy parton fekvő vastag uszadék nád volt,ami elég hosszú volt, hogy elérjék a vízben lévő ernyőst. Kubicza (KubicsekAttila) egy gyors sztriptíz után bevetette magát a tengerbe, de az erőshullámzás miatt kénytelen volt a szikláról benyújtani a nádat a vízbenhánykolódó németnek. Aki azt megragadva lélegzethez jutott. Sajnos még mindigrajta volt a beülő és az ernyő zsinórjai rátekeredtek a lábára. A tenger pediga hullámzás miatt folyamatosan húzta vissza a mélység felé az ernyőnél fogva.Ekkorára Pözsó (Zsolti) már bent volt a német mellett (szerencsére, mert a nádekkor eltört) és próbálta a partra ráncigálni, de ez nehéz volt, úgy, hogy alába nem érte a tenger fenekét és a hullámok folyamatosan visszahúzták a tengerfelé a másik pillanatban meg nekicsapták a sziklának. De erőfeszítései nemvoltak hiábavalóak. Kubicza segítségével közelebb sikerült vonszolni a parthoza magatehetetlen ernyőst. Ott már az egész csapat erejére szükség volt, hogykivonszoljuk a partra, de a tenger vagy 3-szor majdnem visszaragadta tőlünk.Percekbe telt míg lehámoztuk róla a felszerelést. A lábait gúzsba kötötte azernyő zsinórzata, de úgy, hogy bele voltak vágódva a húsba a zsinórok. Nem islehetet volna levágni őket, mert a lábába vágunk. Az ernyőt is próbáltukmegmenteni, de sajnos a kupola nem bírta a több hektoliter vizet, ami acellákban volt és a partra vonszoláskor több helyen szétszakadt.

10-15 percig tartott amentés, és a német ernyős már kezdett kihűlni és sokkos állapotba került.Kubicza és Gyalogkakukk ellenőrizték a pulzusát. Meghánytatták és sikerültbevinni a parton egy segítőkész francia házába és a következő perceit a németmár a meleg fürdőkádban pancsolva töltötte. De szerintem ezt nem élvezte atengerben történt lubickolás után. Nem volt túl őszinte a mosolya pancsizásközben.

A nap tanulsága: Ne szálljvízre! De ha mindenképpen lubickolni akarsz a tengerben ezt felszerelés nélkültedd! Elég egy fürdőruha még januárban is, de a beülő amúgy sem melegít, csakfent tartja a feneked a vízen, ez pedig azt jelenti, hogy a szemeid atengerfenekét pásztázzák. Ha látod, hogy elkerülhetetlen a vízre szállás, akkorold ki a hevedereid és pár méter magasról csobbanj a vízbe, valószínűleg az ernyődle fog bukni eléd és nem gabalyodsz bele, de ha rád esne, ne kapálózz, mertcsak betekered magad és az egyenlő a fulladásos halállal! A hullámok isrátolhatnak az ernyődre, próbálj minél messzebb kerülni tőle. Ha szerencsésenmegúsztad a vízre szállást és az ernyőt is sikerült megmentened, mosd átédesvízzel, mert a sós víz nem használ az ernyődnek és a fenti estből látszik,hogy a pilótának sem!

Megnyugtatásul a német pilóta “dankeschön” köszöni, jól van. Megfigyelés alatt tartották, de másnap estemegjelent a szállásunkon némi-nemű ital társaságában és nem győzött hálálkodnia csapatnak és együtt ünnepeltük a második születésnapját. Az ital hatásáraledőltek nyelvi korlátok. Minél több ital fogyott annál kevésbé értettékegymást a résztvevők. J

 

5. nap (Szerda)

Esőnap.

 

Mára esőt ígért a meteo. Beis jött. Igaz csak kis intenzitású, ami enyhe hőmérséklettel párosult. Úgydöntött a csapat, hogy megnézzük Monacót az utcaszintről is. Fentről alevegőből szép képet mutatott, kíváncsiak voltunk, hogy milyen ez azadóparadicsom közelről.

 

 

A szállásról elindulvahamarosan elértük Monacó belvárosát, vagy ez nem is belváros volt, hanem mármaga a Hercegség? Úgy gondoltuk, hogy ezt a kis mini államot hamar bejárjukkeresztül kasul. Na, ebben tévedtünk. A világ második legkisebb állama aFöldközi tenger mentén fekszik max. 0,5 km-re türemkedik be a szárazföldbe és 3km hosszan nyúlik el a tengerparton. Szűk, kacskaringós utcák és dugókjellemzik. Azt hittük, hogy lépten, nyomon a gazdagság szimbólumaiba (Porsche,Ferrari, Bentley) botlunk. Nem volt hiány belőlük, de az utakat inkább a minikocsik, kis autók és a robogók uralták. Nem kell ezen csodálkozni a fentebbemlített közlekedési problémák miatt.

 

Kicsit zsúfoltnak és a lámpákellenére kaotikusnak tűnt a közlekedés. El is kavarodtunk néha, de így legalábbtöbbször szemügyre vehettük a Forma 1-es pályát és áthajthattunk az alagúton.

 

Ha időben odaér valaki, akkordélelőtt megtekinthető a Hercegi Palota. Mi kívülről vettük szemügyre azépületet és az előtte strázsáló kapuőrséget. Szép, tiszta, rendezett környékgyönyörű parkokkal és székesegyházzal, ahol minden uralkodónak márványtáblátállítottak. A Grimaldi család 1297 óta uralkodik Monacóban, jelenleg II. Alberta hercegség feje.

 

De az úti célunk nem ahercegi palota volt, hanem az Óceonográfiai Múzeum. Ennek a múzeumnak avezetője volt 1957-88 között Jacques-Yves Cousteau tengerkutató. Úgy gondoltuk,hogy a 14 Eurós belépőjegyért bepillantást nyerhetünk a tengerek világába. Nemis ért csalódás bennünket, órákig lehet a több szinten berendezett akváriumok,tengerkutató eszközök, cápa, cet és egyéb tengeri herkentyűk csontvázai közöttbolyongani.

 

Ha valaki izgalomra vágyott,akkor simogathatott cápát vagy kipróbálhatta a kezdetleges lábbal hajthatótengeralattjárót (ami szerintem egy nagyméretű francia boroshordó volt, csakszerencsére nem tették vízre).

 

Délutánra mire végeztünk alátnivalók egy részével (több mint fél napot érdemes rászánni a múzeumra, annyia látnivaló), elállt az eső. Így sétáltunk egyet az Óvárosban és bevásároltunk,megnéztük a Jacht Kikötőt (volt olyan jacht, aminek a helikopter ott pihent aplatformján). Monacó levegőből a Nizzai reptérről érhető el helikopterrel. Arepülések során sokszor láttuk a helikoptereket leszállni Monacóban, reméltük,hogy a pilóták is látnak minket.

Ez a mai esőnap volt, ennekellenére nem éreztük elpazarolt időnek. Rengeteg szép látnivalóban voltrészünk. A napot pedig megkoronázta Krisztián főztje (nagyobb részt itthonialapanyagokból dolgozott). Nagy Lacinak is jobban ízlett, mint a kínaipálinkaleves.

 

6. nap (Csütörtök)

Nizza.

Megint esik az eső. De mostintenzívebben, mint tegnap. Ennek ellenére újra városnézés mellett döntünk, demost Nizza volt a cél. Sajnos, Nizza nem tudta minden szépségét megmutatni azesős időben. De belekóstolhattunk a helyi kávéházak hangulatába éstermészetesen a forgalomba. Ennek a városnak is gyönyörű szép épületei vannakés ott a tenger a hajókikötővel. Nagyobb részt, séta és vásárlás volt aprogram. A szálláson pedig a szokásos társasági élet (játékok, beszélgetés) ésKrisztián főztje mellett várt még egy program. Kubicsek Attila továbbképzésttartott a csapatnak navigációból és meteorológiából. Hasznos volt és nagyon sokúj dolgot tudtunk meg a felhők képződéséről, termikelésről és a METAR táviratokkódolásáról. Biztos, hogy a repüléseink során sok mindent tudunk majdhasznosítani az itt elhangzottakból. Köszönjük, Attilának a képzést és azokat aszép videókat, amiket megnézhettünk az elmúlt évek siklóernyős túráiról anagyvilágban (Nepál, Brazilia, stb.).

 

7. nap (Péntek)

Csodás lejtőzés felhőalapon.

Mára jó időt mondott a meteo,de a szélirány csak délután lesz jó.

A délelőttöt nem akartuktétlenül tölteni ezért megnéztük Sanremot, ha már belejöttünk az elmúlt napokona városnézésbe.

 

Azért választottuk ezt az olasz várost, mert innen hamarvissza tudunk térni, ha a szélirány kedvezőre fordul. Megnéztük a szokásosdolgokat, az Óvárost a szűk sikátoraival, a kikötőt, a történelminevezetességeket. Ha Monacóban kicsit kaotikusnak tűnt a közlekedés, akkor ittaz olaszoknál ez még inkább megfigyelhető volt.

 

De indulnunk kellett vissza.Rácz Balázséktól azt az infót kaptuk, hogy kezd jó lenni a szélirány DK (ilyenirányú szélben még nem repültünk itt), de erős és felhőben van a hegytető.

A felszerelés el voltkészítve (már 3. napja pihentek a zsákokban) és úgy döntöttünk irány a hegy.Ahogy közeledtünk a starthely felé a magasabb részeken ködbe futott a kocsi,aztán lentebb mentünk a szerpentinen és szép napos idő, aztán megint köd.

Kezdtünk aggódni, hogy afelhőalap pont a starthely alatt van, ez megmagyarázta, hogy miért nem látunkkocsikat, amik a hegyre igyekeznek ernyősökkel. A parkolóban sem volt senki.Mindegy, ha már itt vagyunk, felmászunk, azt az 5 perc gyaloglást mármegtesszük, aztán lesz, ami lesz. Felérve érdekes kép fogadott. Egy franciaernyős bukkant ki a felhőből, de jó hír a felhőalap a starthely fölött voltvagy 50 m-el és emelkedett. Kezdtünk kigöngyölni.

 

Az első három emberünk VinczeViktor (Sirius), Nagy Laci és Krisztián indultak és ők még belekóstoltak afelhőbe, de azonnal fülezés és ki is pottyantak belőle, fő a talajlátás, abiztonság.

 

 

A többiek is elstartoltak sorban, én szokásszerint utolsónak maradtam, de így tovább gyönyörködhettem abban afényjátékban, amit fent a szürke felhők, alatta a fényes ég és legalul a tengerkékje okozott.

 

Nagyon szép látvány volt.Könnyű start után (eddig soha nem volt ilyen kellemes a szél, általában erősvolt, amikor repültünk) felszálltam és csatlakoztam a többiekhez, akik akkormár a nyolcasokat nyomták a hegy emelőterében.

 

Becsatlakoztam Viktor és Laci közzé éshármasban lejtőzgettünk. Még egy francia startolt el utánunk, jóval később, delényegében rajtunk kívül nem volt fent senki. Mi sem gondoltuk, hogy ez azalacsony felhőalap, megszokottól gyengébb szél ilyen pompás repülést ad aznapra. A szállás felett köröztem egy jó fél óra múlva, és míg veszítettem amagasságot hallgattam a lent maradt magyar csapatokat, akik az apartmanbanbeszélgettek rádión (több szobában voltak elszállásolva), hogy menni kellenefel a hegyre, mert a Kubicsekék repülnek.

 

Ők már nem értek fel aznap.Nekünk pedig a kint létünk alatti legjobb repülésben volt részünk. Az idő nemtette lehetővé a termikelést, de 1 órát simán fenn lehettet maradni lejtőzve.

Ez egy szép zárása volt azott létünknek. Az este is jó hangulatban telt a szokásos programokkal, de mostkiegészítve az aznapi repülés kielemzésével, élménybeszámolókkal, videónézéssel.

Sajnos Nagy Lacinak nemsokszor tehettem fel a kérdést ott létünk alatt: “Hogy tetszett a mai repülésLaci?”. De most Laci őszinte örömmel az arcán mondta, hogy szuper volt!!!Elhittük neki, mi is így éreztünk.

Jó tanács a mai napra:Gyönyörű és szép élmény beszállni a felhőbe és benne repülni, de ne tedd, mertazon veszed észre magad, hogy tandemben repülsz, mert valaki az öledbe ült.

 

8. nap (Szombat)

Hazaindulás.

Elérkezett a hazaindulásnapja. Reggel átadtuk a szobákat és az ernyőket bepakoltuk a buszba, de az útiholmit a társalgóban összepakoltuk és otthagytuk (Rácz Balázsék csak délutánköltöztek ki és ők vigyáztak rá). Előző este a meteo azt mutatta, hogy kis felhősödésmellett, jó szél várható mára. A csapat úgy döntött, hogy maradunk és repülünk,ha lehet. De az égiek szokás szerint keresztülhúzták számításainkat. Úgyterveztük Mentonba teszünk egy kis kirándulást, onnan hamar felérünk a hegyre,ha repülésre alkalmas lesz az idő.

 

Bementünk Mentonba abelvárosba és a szokásos nézelődés kezdetét vette. A hazaútra felkészüléskéntmegtankoltunk és fújtattunk a gumikba, vagyis csak fujtattunk volna, ha azegyik szelep meg nem adja magát. A következő 2 órás programunk ennek a hibánakaz elhárításával telt. Voltunk olyan gumis műhelyben, ahol nem volt emelőjük.Nekünk volt, de úgy sem akarták megcsinálni. Végül is találtunk egy helyet aholkorrektül megjavították.

 

Ezután rohanás vissza ésirány a hegy. De alig, hogy elindultunk elkezdett esni az eső.

Rácz Balázséktól az, az infójött, hogy ők egész délelőtt kint álltak a starthelyen és a jégeső elverteőket. Ebből már nem lesz repülés. Irány a szállás, beraktuk a többi cuccot akocsiba, elbúcsúztunk Balázséktól és Kubicsek Attiláéktól és indultunk volna,amikor megérkeztek Atáék (Bereznay Attila MSE). Érdeklődtek milyen volt a hétenaz idő és a repülések. Átadtuk a fontos infókat, szép időt és jó leszállástkívántunk nekik és 14 óra körül elindultunk haza.

A haza úton viszonylagsokszor kellett megállni a kocsival, szerencsére csak kisebb hibák voltak (néhatöbb füst volt az utastérben, mint kívül a kipufogónál), de ahogy egyreközelebb értünk, úgy kellett megküzdenünk az ónos esővel. A szerb határon akamionforgalmat le is zárták. Az első magyar pihenőben ahol megálltunk a csapatjégtáncból edzést tartott a szocsi téli olimpiára. Farkas Tibi pontozássalmegnyerte a jégtáncversenyt és a bakancstalpon szánkózás világcsúcsát ismegdöntötte. Szerencsére az utakat sózták. Róttuk a kilométereket és közben azelmúlt egy hét élményeiről beszélgettünk és terveztük a következő siklóernyőstúrát Tenerifére.  A beszállásisorrendnek megfelelően kiraktuk a csapattársakat és hajnal 6 órakor mármindenki szerencsésen megérkezett és mehetett aludni.

A nehézségek ellenére egy jóutat tudhattunk magunk mögött. Sajnos nem sikerült megrepülni 6 napot, deszépeket repültünk, csodálatos időben és helyen. Jól mondták, akik azttanácsolták, hogy egyszer minden ernyősnek ki kell próbálni a repüléstMonacóban.

 

Ti se hagyjátok ki, halehetőségetek van rá, és ami nagyon fontos, ha sikerül egy olyan csapattalkimennetek, mint nekem, akkor jól fogt