A Felhőút alapfokú siklóernyős oktatásról

A repülés egy nagyon szép és izgalmas tevékenység.

De ne feledjük el, hogy a siklóernyő légijármű, és hasonlóan a gépkocsihoz, vonatkoznak rá  (és a vezetőjére) is üzembentartási, felelősségi, közlekedési, és egyéb jogszabályok, valamint a levegőben bonyolult helyzetek is adódhatnak. Mivel ez egy nagyon könnyű és lassú légijármű, alaposan ismernünk kell a közeget, amiben repülünk, hogy ne kerüljünk kedvezőtlen légköri körülmények közé. Tehát, a pilótává válás folyamata nem merülhet ki pusztán a felszállás megtanulásában. Ezért, a sport egyszerűsége ellenére a repülés megtanulását ajánlott (és jogilag kötelező is) szakértők irányításával (a Magyar Repülő Szövetség oktatója által vezetett tanfolyamon) végezni, mert a szakszerűtlen repülés komoly sérüléseket vagy halált okozhat.

Klubunkban siklóernyős oktatói képesítéssel rendelkező, több évtizedes tapasztalattal rendelkező oktató irányításával tanulhatod meg nyugodtan élvezni a repülés szépségét. Az oktatást a Légügyi Hatóság által jóváhagyott kiképzési tematika alapján végezzük. Az oktatás idejére minden speciális felszerelést biztosítunk.

Az alapfokú oktatás négy fő részből áll, mint: elméleti ismeretek (kb. 20-22 óra oktatás + othoni egyéni felkészülés, majd írásbeli vizsga); kisdombos gyakorlati képzés (kb. 30 felszállás, majd gyakorlati vizsga); hegyi magasstartos oktatás (minimum 1 óra repült idő), csörlős kiképzés (minimum 10 felszállás), az egész összesen: minimum 10 magasstartos felszállás, és minimum 2 óra repült idő).

Az elméleti oktatás tárgyai: a siklóernyőzés története, felszerelés-ismeret, meteorológia, műszerismeret, navigáció, aerodinamika, repüléstechnika, csörlési ismeretek, repülési szabályok, egészségügyi ismeretek, repüléspszichológia, verseny- és sportszabályok, műszaki ismeretek, biztonságtechnika. Az alaptanfolyam sikeres elvégzése után “A” jogosítást kapsz, ami korlátozott körülmények között, felügyelettel végzett repülésekre jogosít. A képzés alapos, kis csoportos, és rugalmas.

07.jpg 08.jpg 09.jpg

Az “A” vizsga megszerzése után érdemes saját felszerelést beszerezni, majd további tanulással és gyakorlással, újabb elméleti és gyakorlati vizsgával, valamint minimálisan 10 óra repülési gyakorlat után szerezhető meg a Pilóta jogosítás, amely már önálló repülésre jogosít. Klubunkban oktatók irányításával lehetőséged van az ismereteid távrepülői, versenyzői szintre emelésére; segítünk beszerezni a saját felszerelésedet és biztosítjuk az üzembentartás jogi feltételeit is.

A tanfolyam utáni alapfelszerelés beszerzése egyszeri komolyabb befektetést igényel, az üzemeltetés már viszonylag olcsó. Általában a hétvégeken járunk repülni, a hegyekbe, (a Mátrába, Gyöngyösre, Egerbe stb.), illetve csörlős repülési üzemeket szervezünk. Az érdeklődőket szívesen várjuk a repülések megtekintésére vagy kipróbálásra (páros repülésben) is.

Tanfolyamra jelentkezés feltételei: minimum 15 éves kor (de 18 éves kor alatt írásbeli szülői beleegyezés szükséges), egészségügyi alkalmasság; 45 és 100 kg közötti testsúly; rendszeres gödöllői vagy környékbeli tartózkodás; legalább átlagos kisportoltság és fizikai teljesítőképesség.

A jelentkező számítson arra, hogy a repülés veszélyessé válhat, mivel könnyen rászokhat, és átformálja az életét. A repülés életforma! Sportunknak igen nagy a szabadidő igénye, erősen függ az időjárástól, anyagi terhekkel (mint általában a technikai sportok) és némi fizikai igénybevétellel jár. Noha a siklóernyőzés statisztikailag az egyik legbiztonságosabb repülősport, a sport jellegéből adódó veszélyeket rejti magában.

Újabban igen terjed hazánkban is a segédmotoros siklóernyő, más néven a hátimotoros- vagy motorosernyő. Klubtagjainknak a siklóernyős “A” vizsga megszerzése után van lehetőségük a motorosernyős átképzés elvégzésére.

További információk, repülések megtekintésére egyeztetés, jelentkezés:

felhout@felhout.hu

20-3-466-004