• Egyéb

00_Éhes vagy?

ÉHES VAGY?

Újságotolvastam és nem bírtam megállni utána, hogy ne kezdjek el írni.

Egyhazai napilapunk keresett meg két mezőgazdasági szakértőt, a sajátszakterületük nagy tudósát, és a génmódosított növényekkel kapcsolatban tettékfel nekik ugyanazokat a kérdéseket (egy ellenző és egy pártoló szakemberről volt szó).

De,nem is a génmódosított növényekről szeretnék írni, hanem egy kicsit távolabbi nézőpontrólnéznék a kérdésre.

Mivolt az, ami megdöbbentet és írásra késztetett?

Azújság kérdése ez volt:

„Szükség van-e rá?             (márminta génmódosított növényekre)

Azakadémikus, címzetes egyetemi tanár, kutató professzor válasza:

„Az évszázad közepére, kilencmilliárdember fog élni a földön, és táplálásuk érdekében meg kell duplázni a világélelmiszer-termelését. Ezt a problémát tetézi a klímaváltozás, amely még inkábbmegnehezíti a megbízható mezőgazdasági termelést. Elemi érdekünk, hogytermesztett növények biológiai képességeit (a bennük rejlő tartalékokat) alegteljesebb mértékben kihasználjuk. Egy angol tanulmány szerint az ottanibúzatermésátlagokat hat tonna/hektárról húszra is fel lehet tornázni. Agéntechnológia az újabb zöldforradalmat készítheti elő, és éppen az éhínségekmegelőzése miatt káros minden olyan propaganda, amely megfélemlíti és agéntechnológia ellen hangolja a közvéleményt ”

Hát,ez a vélemény döbbentett meg.

Ehhez kapcsolódóan, azén kérdéseim:

Aza kilencmilliárd ember, akit a tisztelt tudósaink megetetnek majd 2050-ben, mitfog inni? Mit fog belélegezni? Milyen energiahordozókat fog használni? És hováteszik majd a szemetüket? Milyen színvonalon fognak élni, és mennyire lesznekboldogok?

Ésmit fognak mondani a tudósaink, ha 2050-ben kérdezik tőlük ugyanezt?

Mitterveznek, 2100-ban hány ember lesz a földön? 13 Mrd? Vagy 15?

Dea valódi kérdésem az, hogy mikor jutunk el oda, hogy ne az legyen a cél, hogyellássunk a földön 15 Mrd embert?

Hanem,mondjuk az, hogy boldog emberek éljenek a földön, fenntartható módon, egyensúlyban a minket körülvevő és ellátó világgal.

Miértvan az, hogy sosem azt tűztük ki célul, hogy jól éljünk? Pedig ennél értelmesebb, nemesebb céltnem is találhatnánk.

Amiigazán felmérgesített ezzel a szekértői véleménnyel kapcsolatban, az az, hogy sosem tudomeldönteni, hogy ezek a mezőgazdasági szakemberek, tudósok, professzorok, ezektényleg ennyire szűklátókörű szakbarbárok, hogy csak azzal foglakoznak, hogyhogy lehetne minél több kaját termelni, és semmi más nem számít? Nem látják, hogy ég a ház, aminek kertjét gondozgatják?

Vagyvalójában tudják, hogy mekkora kárt okoznak az emberiségnek, csak nem érdekliőket, mert vagy jól megfizetik őket valakik a háttérből, vagy mert a sajátkarrierjüknek ez az érdeke?

Ezaz emberiség örök átka? Az ész sosem fogja tudni legyőzni a pénz hatalmát, a hosszútávú érdekek a rövidtávút?

Olvastama túlnépesedéssel kapcsolatban egy ide vágó, nagyon érdkes és számomra megdöbbentő, meghatározó erejűírást.

Tudjátok,hogy miért növekszik az emberiség létszáma ilyen tempóban?

Ugyanisez az emberiség fő problémája, és minden további probléma ennek akövetkezménye.

Hiábafogyasztunk és szemetelünk majd fejenként fele annyit, 100év múlva, mint ma, haaddigra kétszer ennyien leszünk.

Haa túlnépesedésre nem találunk választ és megoldást, akkor minden egyébkörnyezet- és természetvédelmi intézkedésünk teljesen értelmetlen.

Sokanazt gondolják, hogy ez egy nagyon összetett és bonyolult probléma, amire nem islehetne röviden válaszolni. Vagy esetleg azt gondolják, hogy erre a kérdésre,nem is tudunk tudományos választ adni, mert nem lehet.

Pedignem annyira bonyolult a kérdés és van rá válasz.

Ezegy megdöbbentően egyszerű dolog és mégis nagyon kevesen tudják a választ.

Szintesenki.

Pedigokos emberek már rég megmondták nekünk és ezzel mindenkinek tisztában kellenelennie.

Tehát,miért növekszik az emberiség létszáma ilyen gyors tempóban?

AZÉRT, MERT TÚL SOK ÉLELMISZERT TERMELÜNK!

Azéhezésre hivatkozva, minden évben beadják nekünk, hogy éhezik az emberiségfele, ezért jövőre több élelmiszert kell termelnünk. És termelünk, egyre többet éstöbbet, és mégis egyre többen éheznek.

Hogylehetséges ez?

Éshiába történik ez évről-évre, hiába sikertelen az akció, minden következő évbenugyanazt a tanulságot szűrjük le, és ugyanúgy reagálunk, hogy: „akkortermeljünk még több élelmiszert”. Megint nem jött be? Akkor termeljünk mégtöbbet.

Azéhezésnek már rég nincs köze az élelmiszertermeléshez, sőt úgy néz ki, hogy talán mégfordított is az összefüggés, minél több élelmiszert termelünk, annál több leszaz éhező.

Ezmost nagyon durvának hangozhatott, biztos vagyok benne, hogy az olvasóktöbbsége most azt gondolja: aki ezt mondja, az hülye.

Denézzünk kicsit a dolgok mélyére.

Többdologgal is alátámaszthatjuk ezt az állítást.

1.Az első egy gondolatkísérlet. Ma hány ember éhezik a földön? Csak a példakedvéért, mondjuk, hogy 1milliárd. Meddig bírja egy ember kaja nélkül? Mondjuk,hogy egy hónapig. Akkor egy hónap múlva ennyivel kevesebb ember fog élni aföldön?

2. Ha Anglia, USA, Franciaország, stb. megduplázza azélelmiszertermelését, akkor több élelmet fognak elvinni ingyen az éhezőknek?Jobb lesz a helyzet Afrikában?

3. Ha holnaptól megetetünk 100millió éhezőt Afrikában,akkor kilenc hónap múlva, 1év múlva, 10év múlva hány éhezőt kell majd etetnünk ott?

4.Magyarországon harcolunk a gyermekéhezés ellen.

Vannakma nálunk éhező gyerekek?

Igen,sajnos vannak.

Hogylehetne ez ellen küzdeni?

Növelnikellene az ország mezőgazdasági termelését? Több földet kellene megművelni?

Nem?

Bizonynem.

Miértnem?

Azértnem, mert annak, hogy mennyi élelmiszert termelünk, annak semmi köze azéhezéshez.

Nemazért éhezik X ember ma az országunkban, mert kevés élelmiszert termelünk.

Nemazért éhezik ma a világon X milliárd ember, mert a világon kevés élelmiszerttermelünk.

Vagyis,azzal, hogy jövőre több kaját termelünk, nem lesz kevesebb az éhezés. Sőt, mintaz elején írtam, egyenesen többen lesznek az éhezők.

Maelég élelmiszert termel a föld a 7Mrd lakosa eltartásához. Az éhezés azelosztás hiányosságai miatt van. A bolygó fele éhezik a másik fele meg elhízott(és mindkét fél szenved a helyzetére jellemző betegségfajtákkal). A dolgokat az irányítja, és a hasznot az fölözi le, aki birtokolja a javakat és intézi az elosztásukat.

Hiábavan felesleg, ha nincs rá fizetőképes kereslet.

Ismeritekazt az állatkísérletet, amikor egy adott méretű, nagy ketrecbe betesznek egypár patkányt? A kaját kapják adagolóból, korlátlanul. Mi fog történni? Azállatok elkezdenek szaporodni. De nem fognak korlátlanul szaporodni, mert egyidő után olyan kicsi lesz a hely számukra, hogy idegbetegek lesznek.Stresszesek, betegek lesznek, az anyák megeszik a kicsiket, a felnőttekverekszenek, megölik egymást, stb. stb. Ismerős? Előbb-utóbb mind elpusztul.

Alétszámuk azonban nagyon precízen kordában tartható egy kívánt szinten, egyoptimális, ideális létszámon, egyetlen egy egyszerű technikával.

Azadagolt élelmiszer mennyiségével!

Nemkell korlátlanul adni a kaját és annyian lesznek, amennyi számára elegendő az.

Hakicsit növeljük az adott élelmiszert, akkor többen lesznek, ha csökkentjük azadagot, fogyni kezdenek.

Nemtudom, hogy gondoltatok-e már arra, hogy a bolygónk egy „meghatározott méretűketrec”? Egy zárt rendszer. Mondhatni, egy űrhajó, amiből nem lehet kiszállni.

Haaz emberiség azt mondaná, hogy minden évben pl. 1%-al csökkenti a világszintenmegtermelt élelmiszermennyiséget (vagy 0,5%-al, vagy akármennyivel), akkorrövidesen elkezdene csökkenni a létszámunk. Szépen óvatosan, szinteészrevétlenül.

Denem, mi nem ezt mondjuk. Mi azt mondjuk, hogy 2050-ig meg kell dupláznunk akajatermelést.

Értitek? Mert én nem.

Arrólnem is beszélve, hogy a mi „kaja adagolónk” kőolajjal működik. Ha az egyszerelfogy, és pl. nem tudunk többet műtrágyázni, akkor akár 40-50%-al isvisszaesik a mezőgazdaság hozama.

Ésakkor arról se feledkezzünk meg, hogy az egyre növekvő létszámunkkal és azegyre növekvő élelmiszertermeléssel, tönkretesszük a bolygót. Egyszerűenelfoglaljuk a többi élőlény életterét, kultúrsivatagokat hozunk létre,összeomlasztjuk a bioszféra kényesen kiegyensúlyozott rendszereit,kiszolgáltatva a lecsökkent változatosságú fajainkat a betegségeknek,éghajlatváltozásoknak, egyéb veszélyeknek, plusz a talajok kimerüléseelszennyeződése, plusz az édesvíz elfogyása, elszennyeződése, a rengeteg vegyianyag a környezetünkben.

Azttudjátok, hogy mi lesz, amikor a felsorolt gondok valamelyike átlép egykritikus pontot? Na, az nem a „finom és szinte észrevehetetlen átment” nevűváltozás lesz. Az emberiség az intelligenciájával talán megtehette volna azt,hogy értelmesen szabályozná, visszafogná magát és beilleszkedik a rendszerbe,és annyian élnénk, amennyiünket a föld kényelmesen el tud tartani, és boldogaklennénk, mert paradicsomi körülményeink lehetnének, de nem tettük ezt.

Azintelligenciánk csak a földön eddig kialakult legerősebb fegyver és akként ishasználjuk. A természet törvényei azonban ránk is vonatkoznak, lehet akármilyenerős fegyverünk.

Visszatérnékaz első kérdésre, mert van, ami még izgat azzal kapcsolatban.

Avezetőink, a tudósaink és a politikusaink vajon tudják ezt vagy sem?

Nemtudom elhinni, hogy ne lennének még sokkal jobban tisztában ezzel, mint mi,átlagemberek. Ha mi, senki átlagemberek átlátjuk ezeket, akkor a vezetőink ésprofesszoraink ne lennének ezekkel tisztában? Biztos, hogy nekik még többinformációjuk, és a folyamatokra még jobb rálátásuk van.

Atudásunk, az ismereteink megvannak ahhoz, hogy a kipusztulásunkhoz vezetőproblémákat felismerjük és megoldásokat találjunk rájuk. De az, hogy tudjuk, hogy mit kellene tenni, az még kevés. Ez mégnem lesz elég semmire.

Haviszont tisztában vannak a vezetőink és tudósainak a helyzetünkkel, akkor mostmi is történik? Miért is nem teszünk semmit?

Senkitnem érdekel, hogy mi lesz 20-30-50 vagy 100 év múlva, csak az, hogy mi lesz akövetkező 4 évben? Azért, mert mi már úgysem élünk 100év múlva, már nem isérdekel minket, hogy mi lesz a földdel? És a gyerekeink, az unokáink sorsa semérdekel minket? Az legyen majd az ő problémájuk?

Hajrá,duplázzuk meg az élelmiszertermelést, hajrá génmódosított növények, mindenkielmaradott „fejlődés kerékkötő” aki ez ellen harcol! Előre, egy szép újvilágért!

Ja,és etessük meg az összes éhező gyereket, DE! Amennyi pénzt az éhező gyerekekpocijának a megtöltésére költünk, legalább ugyanannyi pénzt költsünk mindigarra is, hogy megelőzzük az újabb éhező gyerekek megszületését, mert ha nemtesszük ezt, akkor hamarosan dupla annyian lesznek, majd ismét megduplázódik aszámuk. És nekik nyilván nem csak az ételből van hiányuk, hanem minden másból is. Nekik is joguk lennea normális élethez.

Csakhogy,a véges méretű földünk, a véges mennyiségű anyagával és erőforrásával, végesmennyiségű embernek tud boldog életet biztosítani (vagy boldogtalant). Ez matematika, ez nemérzelmi kérdés.

Tehát,az nagyon rossz kérdés, hogy hogyan fogunk 2050-ben megetetni 9milliárd embert.

Ajó kérdés csak az lenne, hogy: mit kell tennünk annak érdekében, hogy 2050-ben nehogy9milliárdan legyünk?

Aztvárom, hogy ezt a kérdést mikor fogja feltenni valaki olyan, akinek számít is ahangja.

Aztmár csak mellékesen jegyzem meg, hogy ha még a helyes kérdést sem tettük fel,hol van még akkor a helyes válasz, és mikor lesznek abból tettek és eredmények?

Elképzelésemvan erre is, de így, túl a 24. órán, már szinte mindegy is.

Mit tehetünk hát?

Dőljünkhátra és egy üveg sörrel a kezünkben élvezzük a naplementét …

 

írta: tűzőrző