A testsúlyáthelyezés és a termik centrírozása

Forrás: Írta: Fotó: Ábrák: Fordította: Lektorálta:

Gleitschirm 1995/4. 60.o. Roland Würgler Notker Ledergerber François Perraudin Roland Würgler File Gábor Jan Piet Imken Szabóné Koleszár Edina Szabó Péter

A fordítás közzétételéhez a Gleitschirm Magazin főszerkesztője írásban hozzájárult.
(Thermik Verlag, Stelzhamerstraße 18. A-4600 Wels;
tel: ++43 (0) 7242/45224-0; fax: ++43 (0) 7242/45224-22,
( http://www.gleitschirm-magazin.com/ )
További sokszorosítás csak a szerkesztőség, és a fordító írásos beleegyezésével jogszerű!

A testsúlyáthelyezéses kormányzás technikáját nem csak a siklóernyőzésben alkalmazzák. A sárkányok – a légijárművek között egyedülálló módon – kizárólag testsúlyáthelyezéssel kormányozhatóak. A siklóernyőket elsősorban a fékek segítségével, aerodinamikai úton irányítjuk, a helyesen végzett testsúlyáthelyezés főként a termikben való emelkedésünk optimalizálására szolgál.

A testsúlyáthelyezés alapfeltétele, hogy ne megfeszített diagonál hevederekkel repüljünk, mellhevederünk legyen laza. Ha a testsúlyunkat a bal oldalra terheljük, a kupolán a felhajtóerő-viszonyok megváltoznak, és az ernyő a testsúlyáthelyezés mértékétől függő mértékben balra kezd fordulni, és fordítva. Nem minden ernyő reagál egyformán a testsúlyáthelyezésre. Egyes ernyők nagyon érzékenyek rá, mások egyáltalán nem.

A testsúlyáthelyezés nélkülözhetetlen,
ha fülcsukás mellett szeretnénk irányítani az ernyőt

Centrírozás.
A kupola a testsúlyáthelyezés miatt enyhén megtörik

Ideális esetben a termikben a legkisebb merüléshez tartozó sebességgel repülünk. A fékeket kb. 10-15%-ig húzzuk le. Mivel a forduló külső oldalán található szárnyvégen a legnagyobb az áramlási sebesség, azt az oldalt kevésbé, vagy egyáltalán nem fékezzük meg. 15%-os fékhúzással viszont a legtöbb ernyővel nem lehet szűken fordulni szűk termikben, ezért a belső oldalt még jobban meg kell fékeznünk.

Testsúlyáthelyezéskor a szárny egyik fele lejjebb kerül

Megfeszített diagonál hevederekkel gyakorlatilag
lehetetlen testsúlyáthelyezést végezni

A testsúlyáthelyezés kivitelezéséhez, amint arról az előzőekben már szó volt, meglazított mellheveder szükséges. A laza mellheveder megakadályozhatja a csukódást turbulens levegőben. Féloldalas csukódás előtt ugyanis belazulnak a zsinórok. Ha a mellcsatunk meg van lazítva, 1 G gyorsulással (1 G = 9,81 m/s² = nehézségi gyorsulás) újra megterheljük a zsinórokat. Igaz, hogy a repülésünk egy kicsit billegőssé válik, viszont kevesebb féloldalas csukódásunk lesz. Ha mégis becsukódik a kupola, akkor viszont a lepördülés a belső oldal terhelése miatt lényegesen intenzívebb. Ha hozzászokunk a billegős repüléshez, akkor testünkkel sokkal finomabban megérezzük a kupola üzeneteit, és kevesebbet kell majd nyitogatnunk az ernyőt.

A kilazított mellheveder lecsökkenti a csukódásra való hajlamot

Két csiga segítségével otthon is begyakorolható a testsúlyáthelyezés technikája

Centrírozás a termikben

Ha egy napsütéses napon kicsit eltávolodva a lejtőemelőtértől a variónk elkezd csipogni, akkor nagy valószínűséggel termiket találtunk. Az első kérdés ilyenkor az, hogy merre tekerjünk. Legtöbbször nem elsőre a termik magjába futunk bele. Ilyenkor mindig az a szárnyvég emelkedik meg előbb, amelyik a termik magjához közelebb van. Testsúlyunkat tehát arra az oldalra kell helyeznünk, és az ez oldali féket húzva abba az irányba kell kezdenünk körözni. A cél az, hogy a mag lehetőleg a forduló közepén maradjon. A siklórepülésben ezt centrírozásnak nevezzük. Erre alapvetően két lehetőségünk van: ha az emelkedés erősödik – érzékenyebb pilóták ezt először a fenekükön érzik -, tágítjuk a kört, vagy röviden egyenesen repülünk, így a fordulónk középpontját a termik magjának irányába helyezzük. Ha csökken az emelés – vagy röviddel előtte -, szűkítjük a kört.

A fordulónk sugarát legjobb, ha testsúlyáthelyezéssel változtatjuk, így az optimális fékállás mellett repülhetünk. Az emelkedés során folyamatosan meg kell becsülnünk a termik átmérőjét, és az emelkedési értékek változását, hogy hozzá tudjuk igazítani a fordulónk sugarát. Ha a termik szűk, és erős, akkor meredekebben kell tekernünk, hogy ne essünk ki tartósan a termikből. A nagyobb bedöntésű fordulóval megnövekedő relatív süllyedésünket így ellensúlyozza az, hogy az erős magban emelkedünk. Ha viszont a termik széles, és gyenge, akkor nagyobb sugarú fordulókat kell végeznünk, lehetőleg a legkisebb relatív süllyedés mellett. A centrírozás technikáját egyébként az ilyen termikekben is a fent leírtak szerint kell végeznünk.

Amelyik szárnyvéget megemeli a termik, arra van a mag.
Testsúlyáthelyezés segítségével hatékonyan centrírozhatunk.

Termikelés közben fontos, hogy a mozdulataink – akár a fékekkel, akár testsúlyáthelyezéssel végezzük – finomak és nyugodtak legyenek, mert a durva mozdulatok megbillegtetik a kupolát, ami kedvezőtlenül befolyásolja az emelkedést.
A legjobb, ha példát veszünk a madarak nyugodt repüléséről: ők minden fordulattal újra centríroznak. Tőlünk ez komoly koncentrációt követel meg. Idővel azonban ez is teljesen automatikussá válik. A koncentráló képességünket amúgy is erősen igénybe veszik a termikben velünk együtt köröző pilótatársak…