Három jó döntés

(A kép illusztráció)

1. 2001 ősz; Pilis

Egy év repülési tapasztalattal a hátam mögött vettem egy 2-3-as ernyőt. Egy vidám őszi napon a Pilisen úgy gondoltam, itt az ideje megtanulni wingoverezni. A nagy igyekezettől el is húztam negatívba, mert persze a ritmusra nem figyeltem, csak húztam mint szamár a kordét. Megpördültem, megijedtem, kidobtam. Nagyon gyorsan kinyílt. Mintaszerűen behúztam az ernyőt, és landoltam a fákon. Végül is alacsonyan voltam, úgyhogy jól tettem, hogy kidobtam. Meg tapasztalatnak is jó volt, és nem kellett érte egy biztonságtechnikai tábor árát kifizetni. De ha egy kicsit tapasztaltabb vagyok, megvárom, míg az ernyő rendezi magát, és szépen kivezetem. Csak akkor még zöldfülű voltam, és eléggé el voltam szállva magamtól.

2. 2002 nyár; Szlovénia, Krn-tól a Bovec felé vezető gerinc

Átrepültem a gerincet kb.150 m magasan. Repülgettem nagy vidáman, egyszer csak előrelőtt az ernyőm, és elcsukott a féloldal. Beesett alám, én meg elvesztettem a filmet. Vártam, mi lesz, de nem lett semmi. Elkezdtem pörögni lefelé, ahogy azt kell. Próbáltam gépészkedni: megfékezni a nyitott oldalt, aztán fullstallt húzni. Nem lett jobb. Valszeg lefűződött. A negyven méteres fenyőfák meg jöttek felém, mint az olajozott istennyila, ezért hát kidobtam a mentőernyőt. Azonnal kinyílt, jöhettem lefelé ezerrel. Aztán csukogatott a mentőernyő is, úgyhogy nagy szar lehetett ott. Nem tudtam behúzni a főernyőt; az félig csukva pörgött körülöttem. Egy idő után a V alakból spirál lett. Gondoltam, elhúzom. Ennek az lett az eredménye, hogy belecsapódott a mentőernyőbe. Amikor fölakadtam egy fenyőfára (hál Istennek, csak egyre mentőenyőstül, ernyőstül), örültem, hogy túléltem. Aztán jött az ernyő leszedése, ami a legkockázatosabb része volt a kalandnak. Volt nálam pár sziklamászáshoz használatos heveder, ezért a póznamászó villanyszerelők módszerével tudtam közlekedni a törzsön le-föl. Fél óra alatt leszedtem. Lemásztam, de akkor a fenyőgyantától és a megpróbáltatásoktól már úgy néztem ki, mint a yeti. Másfél órát gyalogoltam a gerincig, ahol nagyon meredek füves-törpefenyős (kb. 50-60 fok) lejtők voltak. Lejjebb kellett másznom, hogy valami startolásra alkalmas terepet találjak. Mászás közben kificamítottam a térdem. Végül egy elég lehetetlen rétről elstartoltam, a kobaridi kempingben landoltam, este már nem tudtam járni.

3. 2002 nyár; Nyikom

Durva, turbulens időben sodródtunk hátra a starthely bal oldalán, elég alacsonyan. Elcsukott, megpördültem, túlreagáltam. Kidobtam. A szemtanúk (Barth Sanyi, Szőke) szerint amikor lenyúltam a nyitóért, akkor már rendezte magát a cucc. Tehát az én beavatkozásom csak rontotta a helyzetet. Alacsonyan voltam és stresszeltem.

Szerintem a mentőernyődobást gyakorolni kell. Nem kell tőle félni. Minden egyes esetre örömmel gondolok, mert nem lett bajom. Na jó, kétszer felesleges volt, csak az én tapasztalatlanságom és a vészhelyzettől való félelem miatt dobtam ki. Viszont a jobb megoldást választottam: nem lett bajom. Ma már inkább vezetem az ernyőt, nem stresszelek. Ritkán kapok csukást, ha meg igen, annak örülök, mert tök jó kaland. Az acro nagyon sokat segít abban, hogy minden helyzetet meg tudjon oldani az ember, ne pánikoljon, ha nincs a feje felett az ernyő.