A Mátra átrepülése
2008.07.12 Jászladány – Mátraballa 76km

Írta: Székely Gyula(2008)

Lehet repülni, de az alacsonyan (1200m) jelentkező inverzió, és az erős szél miatt nincs nagy esély távra menésnek – szakértette a csapat ezen a napon. Ezt megerősítve, baljós előjelek után (Orsi Laci másodszor is “lerohadt”, ami ritka esemény) indultam.

Start után 20 méteren megrángatott rendesen egy termik, hogy gyorsan lenyúltam, hol van az a bizonyos piros fogantyú, ha ma véletlenül szükségem lesz rá, ne kelljen keresgetnem. Azért nem sokat teketóriáztam, a következő termikbe 262 méteren beleoldottam. Sikerült is gyorsan 70 méterig leküzdeni magam, bár folyamatosan éreztem, hogy valami van a levegőben, de nem sikerült beletalálnom sehogy. Már kinéztem Laci mellett, ahova leszállok, amikor beütött a főnyeremény egy stabil 1,5-2 majd 3m/s emelés formájában. Ezzel 1300-ig jutottam, ahol az inverzió miatt kidurrantak a “lufik”, és nullázgatva, szinte magasságvesztés nélkül sodródhattam tovább. Néha sikerült rádiókapcsolatba lépni Zolival, de egy idő után eltűnt az éter hullámaiban.

Aratási idő volt, ha süllyedésben voltam, mindig azt kerestem, merre dolgoznak serényen az emberek, gépek, és ott is volt a környezetükben valahol mindig az emelés. Az idő múlásával egy-egy “bikább” termiknek már sikerült átütnie az inverziót, és egyre feljebb sikerült kerülni. Majdnem egy órán át csak 0-0,5-özve sodortattam magam az inverzió alján, majd a visontai erőmű előtt egy nagy beton salaktároló placcról jött egy combosabb termik, amivel végre 1800 fölé ugrottam.

Csodálatos élmény volt Kékestetőt, az adótornyot felülről látni. Aztán elbizonytalanodtam, mert nem hallottam még semmit arról, hogyan is kell átrepülni a Mátrát ebből az irányból, és amerre elláttam, csak a ?zöld poklot” láttam a hegy túloldalán. “Szerencsémre” közben utolért Orsi Laci (55km/óra átlaggal) és megnyugodtam, megyek vele, minden rendben lesz. Csak azt nem értettem, miért olyan alacsonyan akarja átütni a hegyet (biztos szereti rugdosni a fák tetejét). Pár perc múlva Laci be is szállt a dzsungel közepén egy tisztásra (nem megyek vele többet Mátrát átrepülni, még jó, hogy nem voltam mellette). Én meg a nagy izgalomban beragadtam a rókacsapdába: a felfutó lankás gerinceken tekerés, besodródás, majré, hogy beégés lesz, visszacsúszás a hegy elé. Mindez 1 óra 20 percen át. Volt néhány meredek -épphogy csak kiadta húúúú-, de végül mindig sikerült a hegy elé kicsúszni.

Kezdtem mind szellemileg, mind fizikailag fáradni, de a távolban Eger felé 2-3 kumó már megjelent az égen, ez erőt adott, és türelmesen küzdöttem tovább. Kivártam, amíg nálam is “beerősödött” az idő, és sikerült kioldalaznom végre a csapdából. Kiemelkedtem, és volt egy kis idő megtervezni az áttörést: ezen a részen voltak előttem olyan részek, ahova le lehetett volna szállni, ha nem adja ki. Sikerült is átjutni, és egy gyenge emelést is találtam.

A túloldalon megint gyönyörű látványt adott a Mátra, de nem sok időm volt nézelődni, mert kezdtem elveszteni a magasságom. Találtam itt is egy arató ?termikkészítő” csapatot, meg is lett az emelés, de annyira elfáradtam a 4 óra alatt étlen-szomjan, hogy nem volt már erőm alacsonyan tekerni a bubis kis termikeket, és közben azt is számolgatni, vajon átérek-e ezen a magasságon a következő erdőfolton.

Felejthetetlen élmény volt a repülés, de kivételesen jól esett most a leszállás.