Szabó Péter
Állatokról, természetről, fotózásról, önmagamról…

Bár az életemben főszerepet játszik a repülés, és már nagyon régóta a repülés alakítja a mindennapjaimat, a sorsomat, azért úgy érzem, hogy nem vagyok teljesen szakbarbár. Vagyis a repülésen kívül érdekelnek más dolgok is. Hogy erről miért írok, azt magam sem tudom, talán azért, mert akik engem ismernek a repülős tevékenységem révén, csak egy fél embert ismernek belőlem. Ezen szeretnék egy kicsit változtatni, hiszen egy fél ember “könnyen eldől”.

Szüleimnek köszönhetően mindig is szerettem a természetet, az állatokat és a növényeket, valamint a természet minden elemét. Gyerekkorom óta viszonylag sokat tartózkodtam a természet közelében, gyakran kempingeztünk, sátraztunk, kirándultunk, talán kicsit ismerem is a természet közeli életet, és mind a mai napig szeretm is. Életem során rengetegféle kisállatot tartottam otthonunkban (pedig nagyon sokáig lakótelepen laktunk egy tízemeletes házban). Volt többféle csirkém, kacsám, libám, pulykám, sok nyulam, tengerimalacom, hörcsögöm, többféle egerem, patkányom, többféle teknős és teknőtlen békám, csigáim, macskám, pókom, galambjaim, halak, sáskák, stb. Felsorolni sem tudom mindet. Nem egyszerre, mindig csak néhány, de mindig volt valami. Azt hiszem, az élőlények elég sok csoportjába “belekóstoltam”. Egyedül kutyám nem volt soha, ami talán kicsit furcsa, de a tágabb családban azért volt kutya mindig is, tehát kutyákkal is volt kapcsolatom. Egyébként, ha választani kellene a kettő közül, inkább macskás vagyok. Ezek természetesen mind testközeli tartásban értendők, tehát szelídek voltak: a vállamra szálltak a madaraim, a nevét kiáltva odaszaladt a szabadon engedett nyúl, stb., megismertem az életüket. Ma is van néhány állatom, (valahogy nem tudok meglenni állatok nélkül), továbbá van egy jelentős növény-állományom is. Kezdetben pozsgásokkal, jukkákkal és kaktuszfélékkel vettem körbe magamat, az utóbbi időkben az érdeklődésem inkább a fügék és a citrus félék felé fordult. Hobbi szinten, kis kertet is művelek, szeretem a “földet túrni”. Tisztelem a növényeket és az állatokat, és vallom, hogy nekik is ugyanolyan, velünk teljesen egyenlő joguk, helyük van a földön, tehát nincs jogunk sem kiirtani őket (mert “károsak”) sem elfoglalni előlük az összes élőhelyet a földön. A kultúránk nagy hibájának tartom, hogy eltávolodtunk a természettől, és azt az érzetet kelti bennünk, hogy mi valami külön álló, valami felette álló, valami más vagyunk. Hát nem. Tetszik vagy nem, “állatok vagyunk”, a természet szerves része. Ez egy nagy rendszer, ahol minden mindennel összefügg. És abban is biztos vagyok, hogy helyre fog állni a rend a földön, helyre leszünk “billentve”, egy faj sem teheti meg hosszútávon azt, amit mi teszünk. Nem is olyan sokára. Kötelező olvasmányok (amelyek megváltoztaják a gondolkodásunkat a világról) mindenkinek, aki tudni akarja, “hogyan lettek ilyenek a dolgok”:  Daniel Quinn: Izmael, és B-története).

A természet szépsége mindig is rabul ejtett. A csillagoktól kezdve az időjárási jelenségeken át a legkisebb meztelencsigáig, minden szépséget tudok élvezni. Mivel Nagyapámnak köszönhetően fiatal koromtól kezdve érdekelt a fotózás, szinte automatikusan jött, hogy szeretem a természetet fotózni. Állatokat, növényeket, és mivel felhőjáró ember lettem, az eget és a felhőket is rendszeresen megörökítem. Ezek mellett jelentős mennyiségű repülős témájú képem is összegyűlt a repülésben töltött évek során. A több ezer papírképemet pár év alatt digitalizáltam, és most már szinte csak digitális úton kezelem, nézegetem azokat. Mióta áttértem a digitális technikára, nagyon megnőttek a lehetőségeim. Azon már többször is elgondolkodtam, hogy egyáltalán van-e értelme a fotózásnak? Látni fogja-e valaha valaki a képeimet? Végül is úgy döntöttem, hogy én magamnak fotózok, ez egy kellemes időtöltés, még akkor is, ha a fotó letöltése után magam sem nézném meg többé a képeket. Egy mátrai, gombafotózási célból szerveződött kirándulás akkor is felejthetetlen élmény, ha az aznap készült több száz gomba fotót soha többet nem nézi meg senki. De az is lehet, hogy egy “gomba buzi” egyszer még örülni fog neki, mondjuk 50 év múlva. Természetesen sok családi képet is készítettem, most meg ugye itt van a Gyerek. Aztán a nagy számok törvénye alapján néha, véletlenül, sikerül elkészítenem egy-egy általam jónak tartott képet is. Ezeket különösen szeretem, és külön fotóválogatásokban tartom őket. Ma már videó kamerám is van, de nem igazán tudom megszokni. Valahogy, nekem a fényképezőgép az igazi. Egyébként nem nagyon értek a fotózáshoz sem (néhány fotóm itt).

Mint általában sok férfiemberben, bennem is van egy nagy adag gyűjtőszenvedély. Gyerekkoromban szinte mindent gyűjtöttem, amiből kettőnél több volt elérhető számomra. Gyűjtöttem a gyufásdobozoktól kezdve a kupakokon át a kártyanaptárig sok mindent, mint oly sok gyerek. Később ezek persze elmúltak, de (a természetszeretettel ötvöződve) a mai napig is megmaradt pár szenvedélyem. Van többek között egy-egy kisebb gyűjteményem csiga- és kagyló házakból, egy kövekből és ásványokból, valamint van egy kisebb kövület kupacom is. Ezeket a mai napig is bővítgetem, de nem professzionális módon (tehát nem nagyon veszek, vagy cserélek) hanem inkább csak amatőr módon, saját beszerzéssel. Persze az energiáim szétforgácsolódtak, tehát egyik területen sem vagyok szakértő, egyszerűen csak műkedvelő vagyok, és ha otthon végignézek a több vitrinnyi kisebb nagyobb méretű, természet alkotta kis csodán, vagy kezembe veszek egy szép csigaházat, vagy kagylót, egyszerűen jól érzem magam. Voltam néhány saját szervezésű kövületgyűjtő túrán, ahol találtunk pár igen szép darabot, egy kicsit búvárkodtam és hazahoztam pár szép tengeri állat házat, de az egri starthelyre menet is mindig megtömöm a zsebemet kövületekkel, mire felérek. Egyszer még egy szép cápafogat is találtam az új DK-i starthelyen. Az egyik növendékem, aki megtalálta a tanulóbeülő zsebében a gyűjteményemet, kiszórta az egészet, hogy ne kelljen cipelnie, ő még ott egyben sem ismerte fel az értéket bennük (utólag persze visszamentem, összekapirgáltam az egész napi zsákmányt, és a szebb darabok a vitrinembe kerültek).

A gyűjtőszenvedélynek lett azért más haszna is. Kiskorom óta (amióta repülés felé fordult az érdeklődésem) gyűjtöttem a repüléssel foglakozó írásokat, cikkeket, és erre biztattam a környezetemben élőket is, akik szép számmal hozták is nekem a kivágott újság fecniket. Sok dologgal van úgy, hogy egy-egy darab szinte semmit sem ér, de ha valaki éveken keresztül összegyűjt belőle rengeteget, akkor egy értékes gyűjteménnyé válik az “alkotás”. Nekem mára elég sok újságcikkem összegyűlt. Ez persze nem egy olyan nagy érték, de mindenesetre érdekes lehet a szakmával foglalkozók számára. Ezt a gyűjteményemet is digitalizáltam (nem kevés munkával) és most olvasható a honlapunkon (újságcikk gyűjtemény itt). Elég szép mennyiségű repülős témájú könyvet is összegyűjtöttem az évek alatt (borítóik itt).

Most, amikor lehetőségem lett a klubunk honlapjának egy eldugott zugában csinálni egy kis saját, nem kimondottan sportszempontú, bemutatkozó részt, úgy gondoltam, hogy bemutatom pár kedves fotómat. Érdekes a helyzet, mert tulajdonképpen ez már egy kiállítás, hiszen ország-világ elé tárom néhány fotómat, de én ezt mégsem így kezelem. Ezek nem csúcsszuper, tökéletes technikai kivitelezésű, tökéletes beállítású képek. Ezek egyszerűen azok a képek, amiket én szeretek. A nagyon személyeseket próbáltam kiszelektálni, mert azok másnak tényleg nem mondanak sokat, noha bennem felidézhetik egy-egy szép hely emlékét. Ha valakit érdekelnek a képeim, és megnézegeti őket, és esetleg még talál is egyet-kettőt, ami tetszik neki, akkor már megérte feltenni őket. A válogatásban nagy segítségemre volt a legjobb kritikusom is, Edina. Köszönet Neki.(fotóim itt)

Aki repülő ember, az tudja, hogy a repülés mennyi szabadidőt igényel az életünkből. Többet, mint amennyit bárki is rá tudna szánni. Én az elmúlt két évtizedben a szabadidőm (és minden más időm) nagy részét a repülésre áldoztam, és ezt nem is bántam meg. A saját repülésem mellett rendszeresen oktatok is, valamint egy klubnyi ember ügyes-bajos dolgait segítem rendezgetni (szakmai önéletrajzom itt és itt). Az életem másik részében (a nap másik 24 órájában) azonban, úgy érzem, teljes életet élek. Nálam van élet a repülésen kívül is, bár a repülés nélkül nehezen tudnám elképzelni az életemet (repülés nélkül tudnék élni, de minek?). Fiatal koromban agglegény életet terveztem magamnak, mert tudtam, hogy a repülést nem nagyon viseli el a család. Aztán egyszer csak, váratlanul összetalálkoztam Edinával, és megszületett a csoda: sikerült a repüléssel összehangolnom a családi életemet, ami nagyon kevés embernek sikerült a környezetemben. Ez úgy sikerült, hogy a feleségemet is megfertőztem a repülés szeretetével (nem is én, hiszen Ő már fertőzött volt, amikor mi megismerkedtünk), és a közös életünket itatja át a repülés. Ezért nagyon hálás vagyok a sorsnak és a feleségemnek is. Szerencsére úgy alakult az életem, hogy fentieken túl még arra is van időm, hogy néha kiránduljunk, egy kicsit társasági életet éljünk a barátainkkal (akik 99%-ban repülősök), valamint legyen időm a gyerekeimre is (Eszter és Levente). Emellett sokat olvasok, és bár erre már tényleg ritkábban van időm, néha még írok is (szakmai jellegű írásokat).

Nagy változás volt az életemben, hogy 2013 tavaszán, 22év után, otthagytam a munkahelyemet. Az óta, próbálok az életemből még több időt szentelni a repülésnek. Természetesen ezt a lehetőséget is a családnak (a feleségemnek) köszönhetem.

Az utóbbi években próbálok még jobban a természet felé fordulni. Szeretek kirándulni, erdőben mászkálni, kissé extrém (minimál felszereléses, kintalvós, esetleg több napos) túrákat csinálni. A kedvenc területem a Mátra. Ehhez időnként társakat is sikerül találni.

Ha végiggondolom az eddigi életemet, elsősorban a Családomnak vagyok hálás, hiszen tőlük kaptam szinte mindent. Ezen túl én szinte már nem is tettem semmit, egyszerűen csak hagytam, hogy sodorjon az élet. Hiszen, ha kapálódzunk ellene, akkor is csak sodor az élet, akkor meg már jobb lazítani, és próbálni élvezni azt, ami megadatik.

Gödöllő, 2005. június

Utolsó frissítés: 2017. május

Szakmai bemutatkozás itt.