Országünnep
– kulturális, zenei és hátimotoros kaland a Körös Sárréten –
2006. július 20-22.

Írta:

Szabóné Koleszár Edina (2006)

Ismerős Arcok koncertet kerestem a neten, és a Vésztőmágori Országünnep honlapján kötöttem ki. Az Arcokon kívül Ghymes, Kormorán, István a király, Varga Miklós… Mindez Békés megyében. Nem gondolkodtunk sokat, hogy menjünk-e.

A fesztivál két napos, méltó megünneplése a Nándorfehérvári diadal 550. évfordulójának. Egyetlen hibája, hogy a világ végétől csak pár kilométerrel van közelebb, de megérte leautózni.
Vésztőmágor történelmi emlékhely. 6000 év egymásra rétegződött településnyomait őrzi. A 8-10 méteres földhalomba régészeti szelvényt vágtak, és múzeumot emeltek fölé. Nem nagy, de azért érdemes megnézi, fölér egy időutazással. És az sem utolsó szempont, hogy szép nagy, sima, kaszált mezőből áll az emlékpark, most ideális starthely volt.
Szívesen fogadtak minket.

 

Péntek este érkeztünk, zuhogó esőben vertünk sátrat, de reggelre kitisztult az idő. Korán ébredtünk, de nemcsak mi. 6-kor már megkezdődött az élet. Kicsit még kábultan, mezítláb sétáltam egyet a vizes fűben, és messziről mintha Horváth Gábort (?) láttam volna a földön ülni, egy fa légcsavarral a kezében. Nem lehet… gondoltam, és közelebbről már láttam, hogy egy evezőnyi fakanalat tisztogat valaki, a Guiness rekord birkapörkölt főzésére készülve.
A sátrunk mellől startoltunk, 7-kor már a levegőben voltunk Péterrel, és a szembeszéllel kicsit küszködve berepültük a környéket. Kellemes kirándulás volt, langyos levegő, és csodaszép látvány. Kanyargó holtágak, illatos napraforgótáblák, őzek, rétisasok, szikes mezők… Így kellene kezdeni minden napot, feltöltődik tőle az ember.
A repülés közbeni kommunikáción még sokat lehetne javítani. Rádiót nem használunk. Utólag jót szoktam mulatni, amikor összevetjük, Péter mit akart elmagyarázni, és mit értettem belőle. (A legjobb az volt eddig, amikor azt mutogatta el, hogy egy fél szarvasagancsot látott a földön. Azóta a fél szarvasagancs kommunikációs szimbólummá vált köztünk…:)

Napközben semmi más dolgunk nem volt, csak válogatni a koncertek között. A Szilaj Dobkör előadása fantasztikus volt. Szimpatikus megszállottak (egriek), saját készítésű hangszerekkel (de milyenekkel…!), igényes zenével. Zseniálisak. Egészen fölrázták a kánikulától kába embereket. Megérdemelték volna, hogy nagy közönségük legyen, a délelőtti időpont nem volt szerencsés. Én vizes pólóban tudtam kibírni a szélcsendes 35 fokot.
Aztán Ismerős Arcok. Vannak olyan zenék, amiktől libabőrös lesz a karom, és kellemesen bizsereg a gyomrom és a szívem tája; az Arcok ilyen. Tiszta hangzás, tiszta szöveg, tiszta szívek. Nagyon magyar. Nagyon szeretem.

 

Délután brutális zivatar érkezett. Az árusok totálisan eláztak, az árnyékoló sátrakat széttépte a kifutószél; a rögzítéseket pillanat alatt kitépte, és ahogy görgette a földön, olyanok voltak, mint a birodalmi lépegetők. Este nehezen álltak össze a koncertek. Először a Szkítia, bár erről jobb inkább nem beszélni, nekem csalódás volt. Egyedül a szöveg tűnt értékelhetőnek, meg a két lány, akik lecsillapították a szőke, hosszú hajú énekes fiú erőltetett hangja által felborzolt halló-idegeket. Persze, ízlés dolga. Nekem nem tetszett.
Aztán Kormorán, a maga Kormorános módján. A CB-k folyamatosan dolgoztak, de már nem fölöttünk. Mintha ki-be kapcsolgatták volna a villanyt a felhőkben. A tűzijátékot a sátorból kikönyökölve néztük végig. Végül egészséges, pihentető alvás.

Másnap reggel 7-kor gyors reggeli, rövid jóga, szerelés, beöltözés, start. A magassági szél most már teljesen tűrhető volt, lubickoltunk a levegőben. Fotózásra nem voltak ideálisak a fények, a levegő párás volt, pedig adni akartunk pár szép képet a szervezőknek, és a vésztői önkormányzatnak. A népdalkörös nénik olyan lelkesen integettek, hogy muszáj volt többször elhúzni mellettük. Péter közben fölszállt egy második körre is, és végighúzta a magyar zászlót a terület fölött. Szép volt nagyon.

Napközben áldott semmittevés. Hanyatt fekve néztem, hogy híznak megint a Congestusok. Délután a Körösmenti Néptáncegyüttes megdobogtatta a szívem, gyerekként a tagja voltam. Máig sem értem, hogyan, mert táncolni azóta sem tudok. Profik voltak, jó volt látni őket.

Aztán megint multicellás zivatar. Az esti koncertek voltak a szerencsésebbek. Még a Ghymes volt, amit nagyon vártam. Napnyugta után megtelt a nézőtér, addigra teljesen elviselhető lett a hőmérséklet. Örömmel láttam, hogy ilyen sokan szeretik a Ghymest, de még nagyobb öröm volt hallgatni a két szaxofonosukat. A rendezvényt az István a király zárta. Fergeteges, mint mindig. Varga Miklóst nagyon szeretem; az embert is, a hangot is, és azt is, ami mögé áll…

Másnap délelőtt életem egyik legkedvesebb repülése várt rám. Egyedül repültem, a cél Gyomaendrőd volt. Eszter a Szüleimnél volt pár napig, úgy beszéltük meg, hogy fölvesszük Őt, és velünk jön haza.

Üzemanyagunk nem sok maradt. Péter tankjából átöntöttük a maradékot az enyémbe, így lett kb. 3 liter. 1 órásra tippeltük az utat, bízva a jó szélirányban. Nagyjából jó is volt. Megkerestem azt a magasságot, ahol a legnagyobb volt a sebességem, és ott utaztam, delfinezve a születő termikekben a Körös holtágak mentén. Aztán elértem a Sebes- és a Kettős-Körös összefolyását, megrohantak a régi kajakozások emlékei (meg a kamaszkor emlékei, amikor még nagyon dinnye az ember, és nagyon más az értékítélete…), nagy sátrazások, vízparti bulik… Jó volt hazaérni.
Üzemanyagom bőven maradt, nagyon takarékosan repültem, ezért megengedtem magamnak egy kis kirándulást. Azért ez egy csoda dolog… Föntről nézni az ismerős utcákat, tereket, ligeteket, első 18 évem helyszíneit. 10-kor a vasútállomás fölött megtaláltam az első körözhető termiket. Még nagyon szűk volt, de sikerült pár száz métert nyernem. Abból besiklottam Endrőd fölé, ahol egy csodálatos, ajándék 3,5-es, rázós buborék termikbe futottam. Alapjáraton 1500 méterig tekertem. Még nem állítottam le, mert nem döntöttem még el, hogy a mezőgazdasági reptérre szálljak le a városon túl, vagy az iskola sportpályáján Utóbbi nyert, de előbb még beköszöntem Szüleimnek, Kicsi Lányomnak és Péternek, akik az udvaron integettek.

 

Egy hármas gólyacsapat fölött helyezkedtem be, épp akkor szálltak föl. Péter és Eszter hamar odaértek a pályára. Eszter a nyakamba ugrott, én meg Péterébe. A fogyasztásom kevesebb mint 2 liter volt, megsimogattam a motort. Azon gondolkodtam, minden földimnek látnia kellene, milyen csodaszép helyen laknak.
Délután, hazaúton még belefutottunk három nagy zivatarba. Esőben jöttünk, és esőben mentünk; otthonról…, haza.