Hátimotoros sebességi világrekord 100 km-es háromszögön

Írta:	Szabóné Koleszár Edina
Fotók:	Szabó Péter

 

Pilóta:             Szabóné Koleszár Edina

Rekord:           Sebesség 100 km-es háromszögön: 54,4 km/h

                      Jelenleg érvényes férfi rekord: 51,9 km/h, Michael Carnet

Motor:             Parapower Solo210

Szárny:           Dudek Plasma 22, FE-097

Klub:              Felhőút Sportrepülő Egyesület (www.felhout.hu) 

 

A Plasma a szívemcsücske-ernyők között dobogós helyen áll azóta, hogy Szabó Gyuri jóvoltából először kipróbáltam. Repültem vele erős szélben, szélnyírásban, vaj időben, termikben, brutál termikben, olyan időben is, amire Péter azt mondta, nem vagyok normális. És jól vizsgáztunk. Egy dologgal nem igazán birkóztam meg, a forgolódó szélcsenddel (ernyősöknek ez talán nem annyira paradox fogalom), hajnali harmatos fűben, de volt pótvizsga lehetőség. Kellő tisztelettel közelítettem hozzá, mert eléggé más, mint amit megszoktam. Csak úgy hívom, Villámgyors Kiskedves. Olyasmi, mint kicsi Lányunk. Vibrálóan energikus, kicsi, karcsú, mosolygós, értelmes, és szépséges. Kiváló választás egy sebességi rekordkísérlethez.

A nyár eltelt az 50 km-es sebességi rekordkísérletekkel. Ez a rekordfajta a többihez képest kevesebb szervezést igényel, ezért megengedtem magamnak több kísérletet is. Ez gyakorlásnak (és has- illetve combizom erősítésnek) remek volt, de mindig volt egy olyan érzésem, hogy lehetne jobb is. A legjobb eredményemnél a logger nem mért, lecsúszott az akksi saruja, és utána már ez alá nem adtam. Szeptemberben már éreztem, hogy olyan sok lehetőségem már nem lesz próbálgatni, és jó lenne végigmenni egy 100 km-es távon is, ezért a következő gyönge szeles napra egy 100-as háromszöget írtam ki. Nagy esély volt rá, hogy elfogy egy teli tank üzemanyag, ráadásul a motoromra is kemény túra várt, ezért a gödöllői reptér helyett Dányba mentünk, ahol az utolsó száron mindenképp biztonságosan végrehajtható egy vészleszállás, érkezéskor nem kell átrepülni város fölött, és út közben is viszonylag tiszta a terep.

Aznap a többiek egy kellemes, őszi túrarepülés reményében jöttek ki, és aztán minden reményük valóra vált, nagyon szépet repültek. De előtte segítettek az előkészületeknél, ami nagyon jól jött, sietni kellett, és a dokumentáció is időigényes. Annyira bizonytalan volt a szélirány, hogy Pétert kérdeztem meg, melyik feladatlapot vegyem elő, merre kezdjem a háromszöget. Hogy milyen tuti tippet adott, az később igazolódott be.

Amennyire tartottam a starttól (elég gödrösnek tűnt a placc, forgott a szél, bokorsor felé kellett futni, és elég nagy a Plasma minimális sebessége), olyan sima volt végül. Ilyenkor nem indulok neki rögtön a feladatnak, legalább 1000 métert szintben kell repülni, mielőtt átrepülöm a startvonalat. A lábgyorsító előszedése sem ment olyan egyszerű kesztyűben, ráadásul a karabiner, amivel magam elé rögzítettem, hogy ne kapja be a légcsavar, megtekeredett, alig bírtam kibogozni. Szóval volt egy kis molyolás indulás előtt, de letrimmelve repültem, nem pazaroltam sok üzemanyagot.

Aztán amint átrepültem a startvonalat, kiengedtem a trimmeket, koppig tapostam a gyorsítót, és útjára engedtem a gyorsvonatot. Az eleje termikes volt, rázott, mint az ördög, mintha a gyorsvonat földúton robogna, jó mély nyomvályúkban zötyögve. Full gázra volt szükség végig, a motor ordított, de a Solo210-es a maga jó értelemben vett igénytelenségével sok mindent megbocsájt. Nem tudom, létezik-e még egy ilyen hálás hátimotor, nagyon szeretem. A precesszió viszont nagyon zavart. A kis súlyomat egyébként is könnyen kifordítja, de most a teljes gáz miatt különösen érezhető volt. És hát valamit valamiért, igaz, hogy nyüstölhetem a motorom, de nem épp egy versenyparipa, örültem, ha szinten tudtam tartani. Emelkedni csak úgy tudtam, hogy leléptem a gyorsítóról, de szerencsére majdnem végig tiszta volt a terep.

Az első száron 58 km/h lett az átlagsebességem, ami még nem jelentett semmit, de azért jó jel volt. A szél gyöngécske volt, de valamennyit tolt azért. Ahogy vártam, a második száron lelassultam, ott már csak 48 km/h-t mentem. A harmadik száron viszont nagyon kellemes meglepetés ért, ismét hátszelem lett. Kiemelkedtem vagy 3-400 méterre, és élveztem a suhanást. A laposan sütő Nappal szemben mentem, alattam füstök, szép volt nagyon. 58 km/h körül lett itt is az átlagom. A motor igazán jó étvágyú volt, az összes üzemanyagot megette, de elég volt. Az első szár termikjei azért sokat segítettek.

A teljes távon 54,4 km/h lett az átlagsebességem. Ezt csak este tudtam meg, amikor Daróczy Jani taszkolta a tracklogomat. Mint FAI megfigyelő, nagyon fontos szerep hárult rá ebben a rekordkísérletben. Nagyon jól esett a lelkesedése, velem együtt örült, amikor kiderült, hogy az érvényes férfi világrekordot (51,9 km/h) magasan meghaladta az eredményem.

Az FAI-nak sok dolga volt idén, főleg a Microlight osztályban. Sok új rekord született. A dokumentációmat az economy háromszög illetve céltáv doksival együtt dolgozták fel, pár nappal az economy rekordok elfogadása után ez is megjelent az FAI honlapján. Sajnos kiderült, hogy a CIMA állásfoglalása szerint férfi kategóriában nem jegyezhető be női eredmény, akkor sem, ha az jobb az érvényes férfi rekordnál. Elképzelhető, hogy a jövőben megváltoztatják a sportkódexet, és a férfi kategóriát átfogalmazzák általános kategóriává, mint a többi osztályban (vitorlázórepülés, siklóernyőzés, sárkányrepülés stb).

Ez az eredmény egész nyáron át érett. Benne van sok-sok hajnali ébredés, harmatos fűben való startok, ernyő-próbák, gyorsító-tesztek, sok óra papírmunka, izomlázak, izomgörcsök, zúgó fül és benzinillat, barátaink segítsége és drukkja, és persze a családi támasz. És egy kis szerencse is a széllel. Ezt az eredményt most nem biztos, hogy meg tudnám ismételni. Esetleg ha felszednék pár kilót, mondjuk 20-at 🙂