Mit kell tudnia egy PPG pilótának?

A PPG repülés egy erősen individuális tevékenység. Az átlagpilóta megtanul repülni PPG-vel, valahol, valakitől, valahogy. Jobb esetben egy oktatótól és alaposan, de tartok tőle, hogy ez a ritkább eset. Rosszabb esetben még gyalogos múltja sem nagyon van, ami jelentős hátrány. Ez után keveseknek adatik meg, hogy társaságban végezze a tevékenységet, ahol segítséget kaphat, információkhoz jut, tovább tanítják őt. Marad az egyéni tapasztalatszerzés. A repülésben azonban nem jó taktika, ha az ember mindent a saját kárán akar megtanulni. Ehhez kevés egy élet.

Sok magányosan repkedő ember gyakran azt sem tudja, hogy mit nem tud. Ez annyiban előnyös számukra, hogy legalább nem idegesítik magukat vele, nem is tudják, hogy mikor vannak veszélyben, vagy tilosban, és mekkorában, de nyilván ez nem egy életbiztosítás.

A PPG repülés komoly fizikai igényeket támaszt a pilótával szemben. Itt mozogni kell egy komoly súllyal a háton, futni, felszállni, leszállni, miközben a légcsavar minimális védelemmel ellátva forog a háton. Egy rossz földetérés, vagy egy balul sikerült felszállási kísérlet, a nagy súllyal a háton, egy megbicsakló láb, oldalirányú terhelés a térdnek, és kész a baj. Egy térdsérülés műtéttel jár, majd utána kb. egy év gyógytorna, nem kevés szenvedés, lemondás, pénz, de akkor sem lesz már sosem olyan, mint volt előtte. Ilyet hibázni egyszer lehet. És ez még nem is legsúlyosabb dolog, ami megtörténhet (sőt, ez még nem is egy súlyos esemény, elég hozzá egy rossz lépés). A közben keletkezett 6jegyű összeget is elérő kár már csak apróság.

A fizikai és a repüléshez szükséges lelki követelmények teljesítése azonban még nem elég. Ezek mellet, bizony a PPG repülés még sok elméleti ismeretet is igényel. Ezeket meg kell tanulni, Internetről, egymástól, tankönyvből. Tanulni kell, ha valaki jogszerűen, biztonságosan, gazdaságosan és eredményesen szeretne repülni. Másképp pedig nem szabad, nem érdemes. Ennél alacsonyabb célt kitűzni magunk elé, igénytelenség.

Megpróbáltam végiggondolni és összeszedni, hogy szerintem mik is azok az a legfontosabb elméleti és gyakorlati alapismertek, amiket egy PPG pilótának tudnia kell, tudnia érdemes. Ezt azért teszem, hogy ez alapján, mindenki végiggondolhassa a saját esetét, hogy melyek azok a területek, ahol fejleszteni kellene a saját tudását. Ezek után már mindenkinek a saját felelőssége, hogy mit tesz, vagy mit nem tesz, elsősorban a saját maga, de nem utolsó sorban az egész siklóernyős közösség érdekében.

Itt, most, ebben az írásban nem akarok részletes, kimerítő válaszokat adni. Ez nem oktató írás. Most csak az a célom, hogy a szükséges tudnivalók listáját állítsam össze, hogy bárki gyorsan végigszaladhasson rajta és felmérhesse, ellenőrizhesse, hogy is áll az egyes területeken.

A cél az, hogy a pilóta jó társaságban, szép útvonalakat repüljön, végig jogszerűen és biztonságban, majd a tervezett időpontban érjen a célba úgy, hogy 1 liternél kevesebb üzemanyag legyen a tankjában.

Elmélet:

Jogi ismeretek:

  1. A jogszerű és szabályos repülés feltételei (személyi és technikai feltételek, iratok, dokumentálás).
  2. A légtérhasználat szabályai.
  3. A felszálló és leszálló területek használati joga, repülés repülőtereken és azok légterében.
  4. Kitérési, elsőbbségi szabályok.
  5. Felelősségi kérdések.

Műszaki ismeretek:

  1. Hátimotor üzemeltetési ismeretek (üzemeltetés, ellenőrzés, karbantartás, javítás, stb.).
  2. Siklóernyő üzemeltetési ismeretek (üzemeltetés, ellenőrzés, karbantartás, javítás, stb.).
  3. Gyors motoros ernyők tulajdonságai és kezelése.
  4. A kiegészítő felszerelések kezelése (beülő, mentőernyő, műszerek, védőfelszerelések, stb.)

Meteorológiai ismeretek:

  1. Előrejelzések értelmezése (átültetés mikro-meteorológiai helyzetekre).
  2. Szél (ereje, iránya, szerkezete, hatása, stb.).
  3. Turbulencia (orografikus, termikus, indukált, magaslégköri, oka, ereje, hatása, stb.).
  4. Felhők (fajtáik, kialakulásuk, fejlődésük, jelentésük, stb.).
  5. Termikek (légköri stabilitási helyzetek, kialakulásuk, fajtáik, szerkezetük, hatásuk, stb.).

Egészségügyi ismertek:

  1. A repüléshez megfelelő egészségi, fizikai, lelki állapot.
  2. Evés, ivás, ürítés, repülés előtt, alatt.
  3. Egészségvédelem (szem, száj, fül, bőr, stb.)
  4. A hosszú távú repülések egészségügyi tudnivalói.

Repüléstechnikai ismeretek:

  1. Repülésszervezés (társaság szervezése egy adott repülési tervhez).
  2. Repüléstervezés (jó repülési terv készítése az adott körülmények között az adott társaságnak).
  3. Navigálás (a terv megvalósulásának a követése, és időben végrehajtott módosítások a siker érdekében).
  4. Jóslási képesség (ha a jelenlegi és a várható körülmények között, ezt és ezt teszem, akkor ez és ez lesz a következménye.)
  5. A csoportos repülések tudnivalói, szabályai, trükkjei.
  6. Az útvonalrepülések végrehajtása (tervezés, végrehajtás, elemzés, értékelés).

Vészhelyzeti teendők:

  1. Teendők baleset esetén (telefonszámok).
  2. Elsősegély nyújtási alapszabályok.
  3. A leggyakoribb kockázati tényezők (okaik, kialakulásuk, megelőzésük, elhárításuk, kárenyhítés, stb.).
  4. Eseményelemzések.

Gyakorlat:

  1. Képesség egy meghatározott időpontban való felszállásra (megérkezés, kipakolás, előkészítés, stb.). Az ehhez szükséges „sajátidő” ismerete.
  2. Biztos startkészség nem ideális körülmények között is (pl. szélcsend, nagy terhelés).
  3. Magasság- és útvonal-kontrollos repülés képessége.
  4. Idő-, üzemanyag- és sebesség-kontrollos repülés képessége.
  5. Repülés magasan (500m+).
  6. Repülés közepes magasságon (150-500m között).
  7. Repülés alacsony magasságban (30 – 150m között).
  8. Repülés földközelben (10-30m között).
  9. Kontúrozás (5m alatt).
  10. Repülés hegyek (dombok) között.
  11. Repülés termikben.
  12. Repülés turbulenciában.
  13. Repülés csoportban.
  14. Pontos vészleszállási képesség leállított motorral (terület kiválasztás, tervezés, behelyezkedés, kilebegtetés, szűk helyre).
  15. Precíz leszállási képesség (tervezés, behelyezkedés, kilebegtetés).

Összefoglalás:

Azt hiszem, hogy aki a fenti ismerteknek és képességeknek a birtokában van, az tudatosan és biztonságosan fog tudni repülni, társaságban is és hosszú útvonalakon is, a saját maga és a többiek örömére.

Aki meg talált a felsorolásban olyan pontokat, ahol úgy érezte, hogy: „itt még lehetne erősítenem”, az tegye meg.