PZP-89
Gondolatok az irányítható mentőrendszerről

Írta: Fotó:

Szabó Péter (2000.) Szabó Péter Szabó Tamás Katona Péter

Több sporttársam is fordult már hozzám azzal a kérdéssel, hogy mi a véleményem a PZP-89-es siklóernyő mentőernyőről. A téma többet ér annál, mintsem hogy elintézzük pár sorral. Noha felmérésem és becslésem szerint nem túl sokan használják ezt a típust¹, megéri, hogy rászánjunk pár percet. Írásom azok számára is érdekes lehet, akik nem PZP-t használnak, de érdekli őket a mentőernyők témája.

Miért pont én?

Ejtőernyős és siklóernyős múltam, valamint a mentőernyők terén szerzett tapasztalataim alapján úgy érzem, érdemben hozzászólhatok a témához. Ezért is szántam rá magam, hogy írjak erről a kérdésről, nem is csak a PZP miatt, hanem azért is, hogy kicsit rávilágítsak a téma fontosságára, érdekességére, bonyolultságára. Tapasztalataim szerint siklóernyős pilótáink nem fordítanak kellő figyelmet a mentőernyők kérdésére, nem is nagyon értenek hozzá, nincs szakirodalom, nem is oktatják. Ezen a helyzeten próbálok segíteni.

Leugrás CXC-ről PZP-vel
(CXC: Katona P. – PZP: Szabó P. 1992.)

Miért pont a PZP?

Ez a mentőernyő több szempontból is egyedülálló, és érdekes típusát képviseli a mentőernyőknek. Egyedülálló abban, hogy az egyetlen, itthon elterjedt rogallo (vagy másképp: sárkány) alakú – vagyis a körkupolás rendszerekhez képest elég bonyolult – kupolával készített mentőernyő, valamint az egyetlen hazai légialkalmassággal rendelkező típus is. Megjegyzem, hogy véleményem szerint a nem megfelelő okmányolási szokások miatt a legtöbb ernyő már nem rendelkezik egyedi alkalmassággal.

Eddigi tapasztalataim mentőernyőkkel és a fenti típussal ez ideig 36 mentőernyőnyitásom² van siklóernyők mellé, helyett, (alá, fölé, stb.). A legtöbb persze gyakorló és teszt nyitás volt, de éles mentőernyő nyitásom is van néhány. Ezalatt az idő alatt (1985. óta ejtőernyőzöm, 800 fölötti ugrásszámom és 9 éves oktatói gyakorlatom van, 1988-tól siklóernyőzöm, közel 400 óra repülésem³ van és 5 éves oktatói gyakorlatom, az első gyakorló mentőernyőnyitásom siklóernyő mellé 1989-ben volt.) sok tapasztalatot szereztem a repülés e területein. A PZ-81-et is és a PZP-89-et is sokáig használtam, sokszor hajtogattam, PZP-89-et egyszer nyitottam, mindkettővel több nyitást is láttam és többet is elmeséltettem magamnak, mert régóta érdekel a téma.

A PZP-89 előélete: Ezt a ?szárny” formát Francis M. Rogallo amerikai kutató, mérnök és kutatócsoportja fejlesztette ki a Gemini űrhajó visszatérítő eszközének. Rogallo 1949-ben szabadalmaztatta ötletét. A kupola merevségét sűrített levegővel felfújt tömlők biztosították volna. Az ötlet ezen a területen nem vált be, de bevált egy másik területen. Az 1960-as évektől kezdtek kísérletezni a nálunk sárkányrepülőként ismerté vált repülő szerkezetekkel, melyek a 70-es évekre váltak igazán közkedvelt sporteszközzé. A rogallo kupolatípust az ejtőernyősök is megpróbálták felhasználni, még a ?paplan”, vagyis a légcellás kupolák megalkotása előtt. A hagyományos, körkupolás ernyőkhöz képest nagyobb siklószámot tudtak vele elérni.

Francis Rogallo konstrukciója

A légcellás ernyők feltalálása (a kifejlesztő: Domina Jalbert amerikai mérnök) után ez az – azelőtt sem igazán elterjedt – kupolatípus gyorsan háttérbe is szorult. Bonyolultabb volt a körkupolásoknál, és rosszabb teljesítményű a légcellásoknál. Ezután szovjet ejtőernyő konstruktőrök tértek vissza hozzá azzal a céllal, hogy légcellás ejtőernyők meghibásodása után, a hibás főernyő leoldása nélkül is működtethető tartalékernyőt fejlesszenek ki sportolóik számára. Megalkották a PZ-81-es tartalékernyőt. A PZP-89-es személyi- (tartalék-) ejtőernyő kupolájával megegyező konstrukciójú kupolát használ ma is az ejtőernyős ugrók egy része PZ-81-es típusjelzéssel. Én ezzel a típusú tartalékernyővel ugrottam sok éven keresztül, bár használnom nem kellett egyszer sem. A hozzá fűzött eredeti reményeket szerintem nem igazán váltotta be, noha végeztek sikeres mellényitási kísérleteket. Igazából egy ki nem nyílt, vagy hibásan kinyílt légcellás ejtőernyő mellé tartalékernyőt nyitni semmilyen tartalékernyő típussal nem egy életbiztosítás. Ebből a PZ-81-es ejtőernyős tartalékernyőből fejlesztették ki a siklóernyős sport kialakulása után a siklóernyős mentőrendszert PZP-89 néven.

Domina Jalbert (1904-1991)

A PZ-81-es kupola

Hasonlóságok és különbségek

Tehát a kupola azonos, a zsinórzat is, az ejtőernyősök PZ-81-ese azonban rendelkezik egy nyitóernyővel (mivel azt a légáramlatnak kell kihúznia a tokból), és egy nyíláskésleltető rendszerrel (nyitóernyővezérlésű, hevederkeresztes “slider”), mivel a teljes szabadesésből történő, nagy sebességű nyitás esetén a robbanásszerű nyílás túl nagy terheléseket hozna létre. Természetesen más a felfüggesztőheveder, a külső tok formája és az elhelyezés módja is. A siklóernyős változat eredetileg egy különálló, oldalt lógó tokkal, karabinerre csatolható változatban jelent meg, ilyet használtam én is éveken keresztül. Az utóbbi időben azonban már csak átalakítva és a hagyományos módon, oldalkonténerben elhelyezve látom, váll bekötéssel. Fontos különbség még, amit nem mindenki vesz figyelembe, hogy eltérő a hajtogatási módjuk is. Tehát az, aki ejtőernyősként ezt a típust (PZ-81) használja és ismeri, nem úgy fogja behajtani a PZP-89-et, ahogy az a típusleírásában szerepel, hacsak meg nem tanulja azt a hajtogatási módot is. Persze a siklóernyős hajtogatási változat egy gyorsabb nyílást biztosító módszer.

A siklóernyős típusú szeletfelszedés

Alkalmassági vizsgálat

A PZP-89-et ejtőernyős szakemberek tesztelték, és ejtőernyőként végezték (a 39. sz. Légügyi Előírás szerint) az alkalmassági vizsgálatot. Az ernyő működését 40 és 55 m/s közötti sebességtartományban vizsgálták. A siklóernyő mellé nyitást légcellás ejtőernyő mellé nyitva, majd a főernyőt leoldva végezték el. A vizsgálatok eredményei egyébként részletesen szerepelnek az ernyő kézikönyvében, érdekesek, érdemes megnézni. Az alkalmassági engedélyt 1989. októberében kapta meg. Az ernyők egyébként nem hazai gyártásból származnak, mind a nagy baráti országból jöttek, valamilyen csereüzlet folytán.

Műszaki adatok

Felület: 27 m²
Tömeg: 3,25 kg (karabinerek nélkül)
Vízszintes sebesség: 6,5 m/s
Merülősebesség: 6 m/s (100 kg terhelésnél, normál légkörben)
Fordulási sebesség: 5 s / 360 fok
Megengedett terhelés: 100 kg (startsúly!)
Megengedett max. nyitási sebesség: 35 m/s (126 km/h)

A PZP-89 használata

A technikai leírás többek között a következő paramétereket garantálja, 100 kg-os startsúlyig:

– Biztonságosan működik 35 m/s-os nyitási sebességig.
– Biztonságosan működik le nem oldott főernyő mellett is, de már leoldott, vagy behúzott főernyővel kell földetérni.
– Két irányító zsinórral irányítható. (360 fokos fordulót egy irányítózsinór lehúzásra maximum 5 sec alatt tesz meg.)
– 6,5 m/s vízszintes sebességgel halad.
– Biztonságos földetérési sebességet biztosít 10 m/s-nál nem nagyobb szélsebességig, széllel szembe fordított ejtőernyőrendszer esetén.
– 10 nyitásra kiterjedő élettartam

Az optimális eset

Tegyük fel, hogy egy siklóernyős pilótának meghibásodik a siklóernyője. Időben és helyesen kidobja a megfelelően előkészített (behajtogatott) PZP-89-es mentőernyőjét. Az villámgyorsan belobban. A pilóta leoldja (vagyis van leoldózára), vagy lecsatolja a meghibásodott főernyő kupolát (vagyis beomlasztja a kupolát, hogy tehermentesítse a felfüggesztő hevedereket, kibiztosítja az egyik karabinert, kiakasztja, kibiztosítja a másik karabinert és azt is kiakasztja). Miután megszabadult a főernyőtől, megfogja a két irányítózsinórt, és megkezdi az ernyő irányítását. Kiválasztja a földetérésre legkedvezőbb helyet, arra kormányozza az ernyőt, majd ott széllel szembe fordul és kilebegtetve földetér. Ezt így meg lehet csinálni, és én láttam is ilyet, 90 kg feletti testsúlyú ejtőernyős is szépen, talpon maradva ért vele földet (gyakorló mentőernyőnyitás során, kb. 600 méteres magasságban nyitva, leoldócsatos főernyővel).

Szépséghibák

Ez így nagyon szép, és így is zajlik az életben, ha adottak a feltételek, vagyis helyesen van előkészítve a felszerelés, a pilóta képzett, tudja, hogy mit kell tennie, és gyakorlata van a fent leírt tevékenységben, és van ideje végrehajtani a szükséges teendőket. Aki azonban kicsit is járatos a siklóernyőzésben, annak is a vészhelyzet elhárítási teendőiben, az érzi, hogy van egy-két bökkenő. Mik is az én fenntartásaim?

– Először is a PZP-89 ernyő kupolájának hajtogatása annyira…… hmm, szóval nem egyszerű, hogy nem sokan vállalkoznak a hajtogatására, és abban sem vagyok biztos, hogy mindenki jól csinálja, aki vállalkozik rá.
– A többszöri tulajdonosváltások során a legtöbb ernyő kézikönyve eltűnt, a tulajdonosnak nem állnak rendelkezésére megfelelő információk.
– A siklóernyők talán néhány százalékán van leoldózár, a lecsatolás hosszabb időt vesz igénybe. A főernyő behúzása sem könnyen megvalósítható, és ne felejtsük el, hogy az irányításhoz és kilebegtetéshez mindkét kezünkre szükség lesz.
– A siklóernyős pilóták általában nem tudják a mentőernyőnyitáskori teendőiket (ez ennél a típusnál fokozott veszélyt jelent).
– A siklóernyős pilóták legtöbbjének nincs gyakorlata a főernyő összeomlasztásában, leválasztásában, és egy 6 m/s-mal süllyedő és 6m/s-mal haladó ernyő irányításában és kilebegtetésében. Mindezt stresszhelyzetben, és esetleg bonyolult terepen…
– Siklóernyős vészhelyzet esetén általában nincs idő a fenti teendők elvégzésére, még ha optimálisan is tevékenykedik a pilóta (5 másodpercenként 30 métert veszítünk, vagy még többet, ha V-ben állnak a kupolák!). Aki 100 méter felett nyit mentőernyőt, arra általában azt mondjuk, hogy elhamarkodta a dolgot, lett volna ideje még megoldani a problémát. Tehát nincs idő gépészkedni.
– Ha a pilóta nem jól cselekszik, fokozott veszélynek van kitéve: ha nem választja le a főernyőt, a nagy vízszintes sebességgel haladó mentőernyő azonnal nagyon erősen V-be áll a főernyő még működő részével, és intenzíven merülni kezd a rendszer.
– Ha le is választja a főernyő kupolát, de nincs ideje a földetérés előtt megfogni az irányító zsinórokat, széllel szembe fordulni és kilebegtetni, annak durva földetérés lehet a következménye.

Nyitás utáni V-be állás
(Katona Péter)

Ez durva lesz
(Szabó P. 1992)

Nézzünk néhány példát a földetérési sebességekre:

Szélcsendben:

V_vízszintes: 6 m/s
V_merülő: 6 m/s
V_eredő: 8,48 m/s (= 3,5 méteres magasságból történő leugrás)

5 m/s-os szélsebességnél széllel szemben:

V_vízszintes: 1 m/s
V_merülő: 6 m/s
V_eredő: 6 m/s (= 1,83 méteres magasságból történő leugrás)

5 m/s-os szélsebességnél hátszeles földetérésnél:

V_vízszintes: 11 m/s
V_merülő: 6 m/s
V_eredő: 12,5 m/s (= 8 méteres magasságból történő leugrás, tuti csonttörés)

Ehhez persze hozzá kell gondolnunk a kilebegtetést is, ami jelentősen csökkenti a földetérési sebességet, persze ha jól csinálja valaki. Mindenesetre nem ugyanazt a fékhúzási ritmust igényli egy ilyen sebességgel süllyedő ernyő kilebegtetése, mint az 1-2 m/s-mal közlekedő siklóernyőnk.
A hátszeles földetérés esélyének latolgatásakor gondoljunk arra, hogy a fordulási képességünk 5 s / 360 fok, vagyis egy teljes forduló végrehajtásához 30 méter magasságra van szükségünk.
Tapasztalatom szerint némely pilóta ráadásul még túl is lépi a megengedett 100 kg-os maximális startsúlyt is. Van, aki 130 kg! startsúllyal repül PZP-vel.

Azt hiszem, ezek az adatok magukért beszélnek.

Összefoglalás

Lehetne még fejtegetni dolgokat, vagy mesélhetném a konkrét eseteket, de azt hiszem, ennyivel is sikerült némileg megvilágítanom a problémát. A PZP-89 mentőernyőrendszer előnye a gyors nyílási idő (ez a hajtogatásból és a kupola alakjából ered, ugyanis nagyon nagy keresztmetszeten keresztül kezd töltődni a nyíláskor), az irányíthatóság (elkerülhetjük a villanyvezetéket a mentőernyővel történő ereszkedés során) és a nagy dinamikus teherbírás. Hátránya a bonyolultsága, és – paradox módon – az irányíthatóság (a nagy vízszintes sebessége), ugyanis az irányíthatóság nem egy lehetőség, amit a pilóta vagy igénybe vesz, vagy sem, hanem az irányítás a szükséges mértékben csökkentett földetérési sebesség eléréséhez szükséges tevékenység. Egy irányítható körkupolás ernyő pár m/s-os sebessége elég ahhoz, hogy elkerüljünk egy esetleges akadályt, de nem zavar túlzottan abban az esetben sem, ha nem kezdünk irányítani. Kicsinek érzem a kupola felületét is, ami nagy merülési sebességet okoz. Nagy légáteresztésű ejtőernyő anyagból a 27 négyzetméter elég kevés, vagyis csak akkor elegendő, ha az ernyő felvette a 6 m/s körüli vízszintes sebességet és domború felületein felhajtóerő is keletkezik.

Tapasztalataim szerint a siklóernyős vészhelyzetek esetén még egy képzett és gyakorlott pilótának is csak korlátozott lehetőségei vannak, nem hogy egy átlagos képzettségű siklóernyős pilótának. Egy mentőernyőt szerintem úgy kell megszerkeszteni, hogy minél kevesebb speciális képzettséget és tevékenységet követeljen meg a használata a pilótától.

Véleményem szerint nem sikerült a PZP-89-es irányítható mentőernyőrendszer alkotóinak elérniük a kívánt célt. Minden eszköz kompromisszumok rengetegén keresztül jön létre. Érzésem szerint ebben az esetben az irányíthatóság érdekében túl sokat kell áldoznunk. Az ejtőernyőzésben megfelelő kupola ?átgyúrása” a siklóernyőzésbe nem bizonyult szerencsés ötletnek. Ha a használója betartja a kézikönyv utasításait, az ernyő jól működik, azonban a fent kifejtett okokból úgy érzem, életszerű körülmények között nagy biztonsággal nem működtethető megfelelően, vagyis, véleményem szerint a PZP-89 siklóernyős pilóták mentőrendszereként nem alkalmas.

1Ma, 2004-ben már végképp nem sok van használatban, bár még néhány példányról tudomásom van.

Még az idén, 2010-ben is találkoztam olyan pilótával, aki PZP-89 mentőernyővel repül (tehát 20 év körüli a mentőernyője)!!!

2Az írás 2000-ben készült.

3Az írás 2000-ben készült.